Tudose igazat adott a mentőszolgálat országos szakszervezetének


-A A+

A kormány döntése a 2 200 új mentőautó központosított közbeszerzéséhez szükséges törvényi keret jóváhagyásáról jelzés a mentődolgozók szakszervezete felé – hangsúlyozta Mihai Tudose miniszterelnök a kabinet szerdai ülésének elején. 

„Ezúton is üzenem, hogy igazat adok nekik (...), nem dolgozhatnak tízévesnél is régebbi felszerelésekkel, amelyek esnek szét az úton. Nem mi vagyunk a hibásak azért, hogy ide jutottunk, de ez is egy lépés a helyzet megoldása felé” – fogalmazott a kormányfő. Forrás: Facebook

Ezt megelőzően Carmen Dan belügyminiszter ismertette a 2 200 mentőautó vásárlásáról szóló jogszabálytervezetet. Ennek értelmében az Országos Mentőszolgálat és a rohammentő-szolgálat is új, A, B, illetve C típusú mentőautókat kap majd. A központosított közbeszerzést az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség bonyolítja le. 

A miniszter szerint a mentőautópark 50 százaléka elavult, vagyis a járművek fele több mint hét éve forgalomban van, egy részüket több mint tíz éve használják már. 

Szerdán sztrájkőrséget állt a munkaügyi, majd az egészségügyi és pénzügyminisztérium székhelye előtt a mentődolgozók országos szakszervezetének több száz tagja. A közalkalmazotti bértörvény módosítását, az alkalmazottak létszámának növelését és egy többéves keretszerződés megkötését követelték, valamint azt, hogy a 2018-as évre vonatkozó költségvetésben különítsenek el alapokat új mentőautók vásárlására. 








EZT OLVASTA MÁR?

X