Szatmárnémetiben átadták a Hám János római katolikus iskola szakoktatási részlegét


-A A+

Szatmárnémetiben pénteken átadták a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumnak a magyar állam támogatásával kialakított szakoktatási részlegét.

A partiumi város iskolája a szeptemberben kezdődött tanévtől indított közélelmezés-turizmus, és elektronikai műszerész szakosztályt. A szakmunkásokat duális oktatási rendszerben képző iskola épületének a felújítását és felszerelését 89 millió forinttal támogatta a magyar állam.

Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök a megnyitóünnepségen elmondta: az egyházon belül is sokat vitatkoztak arról, hogy szerepet kell-e vállalniuk a szakmunkásképzésben. Megjegyezte, hogy az egyház korábban mindig az elméleti oktatásban vállalt szerepet. Hozzátette ugyanakkor, hogy azt tapasztalják, nagy szükség van szakmunkásokra. Az intézmény diákjaihoz szólva kijelentette, hogy a kétkezi munkával „Isten munkatársaivá” válnak.

Ádámkó István, a tanintézet igazgatója elmondta, a közélelmezés-turizmus osztályban 15 fiatal készülhet a szakács mesterségre, 15 pedig pincérnek tanulhat. Az elektronikai műszerész osztályban pedig 30 fiatalnak nyújtanak képzést.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke elmondta: az intézmény abban segít, hogy Szatmárnémeti otthon tartsa a szakmunkás pályára készülő fiatalokat. Hozzátette, hogy ritkán látni szélesebb összefogást, mint amely a szakiskolai osztályok beindításához vezetett, hiszen az egyház, az önkormányzat, a magyar kormány, a tanügy és a duális képzésben gyakorlatozási lehetőséget biztosító vállalkozók fogtak össze a cél megvalósításáért.

Calin Durla Szatmár megyei főtanfelügyelő az általa vezetett intézmény teljes támogatását ígérte a szakkézéshez. Megjegyezte, hogy a német-román kereskedelmi kamara által támogatott, korábban elindított hasonló programoknak köszönhetően Szatmár megye élen jár Romániában a duális képzés területén.

Az átadó ünnepség után érkezett a helyszínre - egyenesen Isztambulból - Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki az ünnepi fogadáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nemzetpolitika az elmúlt kormányzati ciklusban immár a szülőföldön való boldogulást tűzte ki célul. Ezt a célt pedig a szakképzés megerősítése és a határon túli magyar gazdaságfejlesztési programok szolgálják.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X