Győzött a hosszú haj viselete a kolozsvári felekezeti iskolában


-A A+

Módosítani fogja a belső szabályzatát az a kolozsvári görög katolikus iskola, amelynek igazgatója kedden hazazavarta a hosszú hajú vagy szakállt viselő diákokat.

Erről a szülőkkel közösen döntött az Inochentie Micu Líceum vezetősége. Nem is nagyon tehettek mást, ugyanis a kedden hazaküldött diákok nagy része szerdán nyíratlanul és borotválatlanul jelent meg az órákon. A szabályzat ezentúl megengedi a fiúknak a legtöbb 20 centiméteres hajviseletet.

Az iskola vezetőségének megenyhülésében szerepet játszhatott, hogy az ügy nagy nyilvánosságot kapott, miután az egyik hazaküldött diák kiposztolta kedden a Facebook-oldalára a történteket. A tizedikes Tudor Helgiu szerdán a Mediafaxnak elmondta, semmi értelmét nem látja a kommunista korszakot idéző szabályzatnak.

„Akkor a fiúkat rövid haj viseletére kötelezték a tetűjárványok miatt. Most azonban hetente többször megmoshatja a haját az, aki hosszan szeretné hordani. (…) Nem tartom normálisnak, hogy 2017-ben a hajam hossza vagy az arcszőrzetem alapján ítéljenek meg a tanáraim. A szüleim is támogatnak, mert ezt ők sem tartják normálisnak” – jelentette ki a diák.








EZT OLVASTA MÁR?

X