A kolozsvári önkormányzat készakarva rekeszti ki a szegényeket


-A A+

Diszkriminatív a kolozsvári önkormányzat szociális lakásokat odaítélő feltételrendszere – állapította meg az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD). A tanács elnöke, Asztalos Csaba elmondta, készek akár peres úton is kikényszeríteni a polgármesteri hivatalból az odaítélés feltételeinek megváltoztatását. A diszkriminációellenes tanács 3 ezer lejre büntette a hivatalt.

A szociális lakások ügyében a CNCD-hez a patarétiek jogaiért harcoló Desire Alapítvány fordult. Az alapítvány szerint a feltételeket a polgármesteri hivatal úgy határozta meg, hogy az igazán rászorulók semmiképp se jussanak szociális lakásokhoz Kolozsváron. Míg például csupán tíz pont jár azért, ha valaki fogyatékkal élő, addig 45 pontot kapnak azok, akik doktorival rendelkeznek. A rossz lakhatási feltételekért mindössze 20 pontot kap a kérelmező, míg az egyetemi diplomáért már 40 pont jár.

Asztalos Csaba megerősítette, a feltételrendszer miatt éppen a hátrányos helyzetűek, a szegények, a romák, a fogyatékosok nem jutottak szociális lakásokhoz a kincses városban. „A pontozási rendszerben aránytalanul sok pont jár a felsőoktatásban szerzett diplomáért, így soha nem juthattak szociális lakáshoz azok, akiknek nem volt lehetőségük egyetemi diplomát szerezni. Úgy ítéltük meg, hogy külön kell választani azokat, akik gazdasági, szociális szempontból vannak hátrányban azoktól, akik egy város, egy közösség számára szakmai szempontból fontosak, mondjuk kutatók. A kutatóknak valójában járna lakhatási támogatás, de ezeket a lakásokat ne nevezzük szociális lakásoknak, hanem szolgálati lakásoknak. A szociális lakásokra csak azok versenyezzenek, akik gazdaságilag, szociálisan nehéz helyzetben vannak” – mondta a CNCD elnöke.

A CNCD arra kérte fel a helyi tanácsot, hogy gondolja és szervezze újra a szociális lakások kritériumrendszerét, hogy érvényesülhessen az esélyegyenlőség.

Megkeresésünkre Oláh Emese alpolgármester elmondta, figyelembe fogják venni a CNCD döntését, ugyanakkor várják annak a törvénytervezetnek az elbírálását, amely a szociális lakhatásra vonatkozik. A parlamentben lévő tervezet jelentősen megkönnyítené a szegények számára a szociális lakásokhoz történő hozzáférést. 








EZT OLVASTA MÁR?

X