Elmaradt a lakodalom, mert bezárt a kibérelt vendéglő – panaszok a háromszéki fogyasztóvédőknél
Halottaskocsiból árusított kenyér, súlynövelő hatású fogyasztó tabletta, hiányos internetről rendelt államvizsga dolgozat – többek között ezekre panaszkodtak idén a háromszékiek a fogyasztóvédőknek.
A legszokatlanabb vásárlói panaszokat gyűjtötte össze a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal. Mircea Diacon háromszéki főfelügyelő-helyettes tájékoztatása szerint az egyik legkirívóbb panasz egy sepsiszentgyörgyi asszonytól érkezett, aki egy temesvári cégtől, interneten vásárolt fogyást elősegítő táplálékkiegészítőt, és első fázisban öt kilogrammot fogyott tőle, viszont később erőteljesen hízni kezdett. A vásárló visszakövetelte a termékért kifizetett 720 lejt, mivel úgy vélte, becsapták. Rendkívül bizarr esetre hívták fel a fogyasztóvédők figyelmét egy háromszéki falu lakói, akik azt jelentették, hogy valaki halottaskocsiból árusít kenyeret.
Több háromszéki egyetemista fogyasztóvédelmi panasza rendőrségi nyomozást is eredményezett. Mint kiderült, a fiatalok internetről rendeltek maguknak államvizsga dolgozatot. A dolgozatok megírását vállaló személy azonban csak hiányos vagy pedig nem a megrendelt témában megírt záródolgozatot adott a pénzükért.
Egy másik esetben külföldön dolgozó, házasodni vágyó fiatalok jártak pórul. A fiatal pár távolról próbálta megszervezni lakodalmát, telefonon egyeztettek egy vendéglő tulajdonosával, lefoglalták a vendéglőt, amiért előleget is fizettek. Amikor hazatértek a lakodalmukra, meglepődve tapasztalták, hogy időközben a vendéglő bezárt. Ugyancsak a háromszéki fogyasztóvédőknél tett panaszt az a pár, akit egy szórakozóhelyen nem szolgáltak ki arra hivatkozva, hogy már túl sokat ittak, és nem viselkednek megfelelően.
Termékbemutatókon átvert háromszéki vásárlók is fordultak panasszal a fogyasztóvédőkhöz. Többen azért tettek feljelentést, mert meghívást kaptak ingyenes biorezonanciás vizsgálatra, majd ezt követően a szervező méregdrága terméket próbált eladni nekik, mondvám, hogy enélkül nem gyógyulnak meg. Egy másik háromszéki szintén termékbemutatón vásárolt egy mágneses matracot, de egyhónapnyi használat után elkezdte rosszul érezni magát, fájdalomra panaszkodott orvosának, aki azt tanácsolta, többé ne használja a matracot.
Tájékozatlan vásárlók is fordultak a fogyasztóvédőkhöz. Ilyen az a férfi, aki több megye fogyasztóvédelmi hivatalánál is panaszt tett egy állítása szerint törvénytelenül működő autószerelő műhelyre, arról viszont csupán annyi adatot tudott mondani, hogy a működtető neve „Nicu Mecanicul”. Egy hölgy pedig elpanaszolta, hogy levált az újonnan vásárolt cipője talpa, viszont kiderült, hogy turkálóból vásárolt használt lábbelit.
- 33088 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33090 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33090 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33092 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33093 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33093 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni