Elkezdik a hótalanítást Háromszéken


-A A+

A háromszéki önkormányzat átmenetileg a tulajdonában lévő Kovászna Út és Híd Rt.-t bízta meg a megyei utak hótalanításával  – jelentette be a hétfői „megyeinfón” Tamás Sándor.

A tanácselnök szerint a Kovászna megyei önkormányzat elindította a közbeszerzési eljárást a megyei utak hótalanítási munkálataira, mert lejárt a korábbi, több évre szóló keretszerződés. Míg viszont sikerül a közbeszerzést befejezni, a Kovászna Megye Tanácsának tulajdonában levő, Kovászna Út és Híd Rt. végzi a hótalanítást, a munkát direkt odaítéléssel kapják meg.

„A közbeszerzéseknek nem lehet látni a végét, a biztonság pedig fontos, nem lehet fennakadás a közlekedésben havazás, hóvihar miatt a megyei utakon sem” – indokolta Tamás Sándor.A szerző felvétele

A háromszéki önkormányzat ugyanakkor pénzt utalt téli hótalanításra a megye „viharsarokban” fekvő településeinek. Ezt a támogatást Kovászna, Zágon és a megye legmagasabb pontján fekvő, Kommandó kapta. A háromszéki önkormányzat összesen 275 ezer lejjel egészítette ki ezen települések költségvetését, hogy télen megbirkózzanak a hóval. Tamás Sándor tanácselnök szerint Kommandó mindig kényes pont a hótalanítás tekintetében, hiszen a megye legelzártabb települése, ezért kell kiemelten gondoskodni róla. Kovászna város önkormányzata 150 ezer lejt kap a Kovászna-Kommandó közötti út, Kommandó önkormányzata 25 ezer lejt a településen található utak, Zágon önkormányzata a Papolc-Kommandó közötti út hótalanítási munkálataira. A költségvetés kiigazításnál még jóváhagytak 72 ezer lej kiegészítést a hegyimentő szolgálatnak.

Kovászna megyében egyébként hétfőn, az időjárási körülmények miatt nem jegyeztek fennakadásokat a közlekedésben.








EZT OLVASTA MÁR?

X