Korcsolyapálya a Mátyás-szobor körül: nem konzultáltak az RMDSZ-frakcióval


-A A+

Nem előzte meg politikai és társadalmi szintű egyeztetés azt a döntést, miszerint a téli hónapokban nem a főtér keleti oldalára, hanem a Mátyás király szoborcsoport köré építik a korcsolyapályát Kolozsváron. A polgármester ezzel egy fölösleges interetnikai konfliktust generált – mutatott rá Gergely Balázs városi tanácsos.

A helyi tanácsos csütörtökön közölte a Facebook oldalán, hogy a jégpálya a szobor köré épül, ami élénk vitát váltott ki. Volt, aki üdvözölte az ötletet, és külföldi precedenseket emlegetett, mások pedig a műemlék biztonságát féltették, és a magyarok elleni támadásként könyvelték el a gesztust.

Gergely Balázs a Maszolnak azt mondta, hogy a korcsolyapálya elköltöztetéséről nem tájékoztatták az RMDSZ-frakciót. Kész tények elé állították őket, ami a koalíciós partnertől „semmiképpen nem egy baráti gesztus”.

Az ügy előzménye, hogy július 18-án egy tanácsülésen eldöntötték – a magyar tisztségviselők szavazataival együtt –, hogy az önkormányzat pályázatot ír ki a karácsonyi vásár megszervezésére és kivitelezésére. Ez ugyan azt is tartalmazta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan lesz korcsolyapálya, arról szó nem esett, hogy elköltöztetnék a megszokott a helyéről, a tér keleti oldaláról.

Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája csütörtökön tájékoztatott: a pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, amelyet el is fogadott az önkormányzat. A hivatallal szerződő cégcsoport öt évre nyerte el a jogot, hogy karácsonyi vásárt szervezzen Kolozsvár főterén. A cég vállalta: 801 négyzetméteres korcsolyapályát épít a Mátyás király szoborcsoport köré, a főtérre 85 házikót emel, amelyeket kereskedőknek és kézműveseknek ad majd bérbe, a főtér keleti oldalán pedig színpadot állít fel. A vásárt november 24-én nyitják meg. 

Védi vagy veszélyezteti a szobrot a jégpálya?

A városi tanácsos bár elismeri, hogy Kölnben vagy Glasgowban nagyon jó példák vannak ugyanilyen építményekre, hangsúlyozta: „ezekben a városokban nem övezi a műemlékeket olyan interetnikai feszültség, mint ami a kolozsvárit övezi”. „Pontosan tudja a polgármester is, és minden döntéshozó, hogy a magyar közösség számára egy különösen érzékeny pont ez a tér és szobor” – mondta.

A koalíciós partnerség miatt kötelező lett volna erről a tervről az RMDSZ-frakcióval is konzultálni, és meglehet, hogy a városi tanácsos támogatta is volna az ötletet, amennyiben nagyon szép kivitelezést ígértek volna, amely a szobor látványát és épségét nem károsítja. De a politikai és társadalmi szintű egyeztetés elmaradt, ezért megint egy felháborodást generáltak a magyar közösségben.Fotó: Dan Bodea/Transilvania Reporter

Gergely Balázs figyelmeztetett: a „törvényesség határán” mozog a terv. A műemlékvédelmi törvény szerint az A kategóriájú műemlékek környezetében csak minisztériumi műemlékes engedéllyel lehet építkezni, de az ideiglenes építményeket az általános városrendezési terv (PUG) szabályozza, ami viszont nem határoz meg távolsághatárt, magyarázta. Ugyanakkor nem tudnak róla, hogy a korcsolyapályára lenne építkezési engedély. „Azzal takaróznak, hogy a jégpálya ideiglenes építmény” – mondta Gergely Balázs.

A városi tanácsosban számos kérdés felmerül a tervvel kapcsolatban. „Ki felel azért, ha a fagyasztás során használt technológia egy meghibásodás esetén károsítani fogja a szobrot?" – hozott példát. 

Az RMDSZ-frakció panaszlevéllel fordul a kulturális minisztérium keretében működő Országos Műemlékvédelmi Bizottsághoz, valamint az építészkamarához, amelyben a terv törvényességére kérdeznek rá. Emil Boc polgármestertől levélben arra kérnek magyarázatot, hogy ezt miért így, a koalíciós partner és a magyar közösség megkerülésével intézte. 








EZT OLVASTA MÁR?

X