Támogatnák a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságot


-A A+

Még mindig nehéz anyagi helyzetben van a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság. A hátrányos helyzetűeket és rászoruló gyerekeket ellátó rendszer ugyanis nem kapott elegendő pénzt, ezért a megyei tanács novemberi soros ülésén tervezi pótolni az intézmény költségeit – tájékoztatott a megyei tanács sajtószolgálata.

A megyei önkormányzat információi szerint a kormány november folyamán tervezi kiegészíteni az állami költségvetést, ezért számítanak arra, hogy a gyermekvédelmi rendszer is részesülhet bizonyos összegekben.

„A megyei tanács azért egészíti ki a saját költségvetését, hogy a szociális és gyerekvédelmi vezérigazgatóság ki tudja fizetni az októberi bérkiegészítéseket, a fizetések utáni törlesztéseket az államnak, illetve finanszírozni tudja a működési költségeit” – olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

Mint ismeretes, a megyei tanács és alintézményeinek munkaközössége korábban szolidaritást vállalt a vezérigazgatósággal, és japán sztrájkba lépett a kormány figyelmének felkeltése érdekében. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője a munkaügyi és a pénzügyminisztériumot is felkeresték a probléma orvoslása céljából.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy az anyagi krízishelyzet miatt október 24-én figyelemfelkeltő akciót szerveztek a gyerekvédelem alkalmazottainak szakszervezetei. Még akkor bejelentették, hogyha nem javulnak a körülmények, akkor november 15-én, szerdán újabb tiltakozó akciót tartanak Csíkszereda főterén.  








EZT OLVASTA MÁR?

X