Jóval több környezetbarát autót vásároltak Romániában idén, mint tavaly


-A A+

Románia lakossága 2074 új, hibrid és elektromos autót vásárolt az év első tíz hónapjában, ez 148 százalékos növekedést jelent 2016 ugyanezen időszakához viszonyítva – derül ki a Romániai Autógyártók és -importőrök Egyesületének statisztikáiból.

2017 januárja és októbere között elektromos autókból 296-ot adtak el, több mint kétszer annyit, mint egy évvel korábban, amikor 103-at vásároltak. Az összes eladott új autó számához viszonyítva egyébként a környezetkímélő járművek aránya 2 százalék.

A legkelendőbb elektromos autó a BMW által gyártott modell volt, amelyből 87-et adtak el, ezt követi a Mercedes-Benz 64 kocsival, a Volkswagen 40 járművel, a Renault 38 autóval, a Mitsubishi és az Audi 14-gyel, Porsche  autóból pedig 9-et értékesítettek.

A hibridautók piacán a Toyota vezet 1595 eladott példánnyal, a második helyen a 128 darab Lexus áll, majd a Suzuki következik 16-tal. Hibrid Land Roverből és a Mercedes Benzből két-két járművet vásároltak a romániaiak.

Az autógyártók és importőrök egyesületének statisztikái szerint tavaly összesen 1195 környezetkímélő járművet értékesítettek Romániában, ami 205 százalékos növekedést jelent a 2015-ös esztendőhöz viszonyítva.








EZT OLVASTA MÁR?

X