Feljelentést tesz a Szamos folyó szennyezése miatt az EMNP szakpolitikusa


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) környezetvédő szakpolitikusa, Babos Krisztina bejelentette: ügyészségi feljelentést tesz amiatt, hogy - a román-magyar határ közelében levő - Vetés községben működő Unicarm hús- és tejfeldolgozó üzem folyamatosan szennyezi a Szamos folyót.

Az EMNP közleménye szerint a feljelentést az indokolja, hogy ez év májusa óta, amikor Baranyi Krisztina, az Együtt szakpolitikusa feltárta a folyószennyezést, több alkalommal is felhívták rá a romániai szakhatóságok figyelmét, de a hús- és tejfeldolgozó üzem nem változtatott gyakorlatán. Legutóbb november 23-án állapították meg, hogy egy csővezetéken sárgás, erősen ammóniaszagú, szerves vegyületekkel szennyezett víz, valamint sűrű állagú, büdös, iszapszerű folyadék ömlik a Szamosba.

Az EMNP által augusztusban bevizsgáltatott mintából - melyet túlságosan sűrű állaga miatt nem vízként, hanem iszapként elemzett egy akkreditált laboratórium - egyebek mellett nehézfém-szennyezést mutattak ki.

"Hivatalos értesítést küldtem a kihágásokkal kapcsolatban a román szakhatóságoknak: a Vízgazdálkodási Hivatalnak, az Országos Környezetvédelmi Őrségnek és a Környezetvédelmi Ügynökségnek, azonban a problémákat fél év alatt sem sikerült orvosolni, ezért kénytelen vagyok feljelentést tenni. Felháborító volt a vízügy hozzáállása, melytől hiába kértem, hogy közöljék, mekkora összegre büntették a céget és pontosan milyen kihágások miatt, mindössze annyit válaszoltak, hogy ezek bizalmas információk, ezért nem osztják meg velem és a közvéleménnyel" - idézte a közlemény Babos Krisztinát.

A környezetvédelmi szakpolitikus megemlítette, az Országos Környezetvédelmi Őrség 60 ezer lejre (3,9 millió forint) büntette meg a céget, és kötelezte, hogy olyan szintre csökkentse a termelését, amely a szennyvíztisztító kapacitásának megfelel. A környezetvédelmi őrség válaszából tudta meg azt is, hogy a Vízügyi Hatóság 40 ezer lejes (2,6 millió forint) bírságot rótt ki a cégre. Babos Krisztina aránytalanul alacsonynak tartotta a kirótt bírságok összegét, és hibáztatta a román hatóságokat amiatt, hogy nem állították le az üzem termelését, míg a cég nem korszerűsíti a víztisztító berendezését.

Az EMNP a környezetvédelmi őrségtől származó információkra hivatkozva közölte: az Unicarm a tevékenysége folyamatos bővítésével meghaladta szennyvíztisztító rendszerének kapacitását. A vállalat 2015-ben kérvényezte a kapacitásának megfelelő integrált környezetvédelmi engedély kibocsátását, azonban ezt a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség megtagadta, mivel a cég képviselői nem nyújtották be a kitűzött határidőig a kért dokumentumokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X