Jövő évben több katonát küldünk nemzetközi missziókba


-A A+

A védelmi minisztérium 1775 katonát, a belügyi tárca pedig 1867 rendőrt és csendőrt küld 2018-ban külföldi szolgálatra - jelentette be a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülését követően az államelnöki hivatal. 

Az elnöki hivatal közleménye szerint 2017-hez viszonyítva jövőre 286-tal több katona vesz részt nemzetközi missziókban. A katonák külföldi hadszíntereken teljesítenek majd szolgálatot, további 233 katona pedig állandó készenlétben áll majd, hogy különleges esetekben bevethetők legyenek. 

A belügyminisztérium ugyanakkor 1867 rendőrrel és csendőrrel fog részt venni az Európai Unió, az EBESZ, a NATO és az ENSZ égisze alatt szervezett missziókban. Románia továbbra is nagy hangsúlyt fektet a NATO afganisztáni, illetve a NATO KFOR és UE Althea nevű balkáni hadműveletekben való részvételre - írja a közlemény. 

A CSAT jóváhagyta a költségvetést

 Jóváhagyta kedden a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a védelmi és nemzetbiztonsági intézmények költségvetését - derül ki a közleményéből. 

"A védelmi minisztérium számára a bruttó hazai termék 2 százalékát hagyták jóvá, ahogyan azt előírja a védelemre szánt költségvetés növeléséről szóló politikai megállapodás, lehetővé téve a haderő-fejlesztési programok finanszírozását. A többi nemzetvédelmi és nemzetbiztonsági intézmény esetében a GDP-arányos ráfordítás hozzávetőlegesen megegyezik a 2017-essel" - írja a közlemény. 

A CSAT ugyanakkor kielemezte és jóváhagyta a 2018-as évre vonatkozó tevékenységi tervet. "A dokumentumot a 2018-as év prioritásainak megfelelően módosítani lehet majd" - tájékoztatott az elnöki hivatal. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X