Iskolakerülés elleni programot indítottak Temes megyében


-A A+

Temes megyei elöljárók és Virgil Ianţu televíziós személyiség jelenlétében indították útjára kedden a temesvári Megyeházán az Országos Oktatási Programot, amelynek fő célkitűzése az iskolák látogatottságának növelése és az iskolások lemorzsolódásának megállítása.

A program kezdeményezője a Gyermekvédelmi Civil Szervezetek Föderációja (FONPC), amely mintegy 100 civil szervezetet tömörít, és amelynek mottója: „Minden gyermek számít!". Temes megye a második részvevője a programnak, korábban Vaslui megye iskolai helyzetét már feltérképezte a civil szervezet.

Az Országos Oktatási Program célja minden rendelkezésre álló eszközt mozgósítani az iskolai lemorzsolódás csökkentése érdekében, esélyt adni a tanulásra és 2020-ig az európai átlagos szint (10%) alá szorítani az iskolai lemorzsolódást Romániában.

Cornel Petroman Temes megyei főtanfelügyelő visszaigazolta, hogy az utóbbi években Temes megyében is aggasztó méreteket öltött az iskolai lemorzsolódás, ami nem csak az általános iskolai és líceumi osztályokban jellemző, hanem már az elemi osztályokban elkezdődik. Véleménye szerint az iskolai oktatásból kimaradó gyerekek gyakran negatív befolyások hatása alá kerülnek és előbb-utóbb a bűnözés útjára lépnek, ezért a jelenség különösen veszélyes az egész társadalomra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X