„Az emberek segítőkészek” – a Telefonos Szeretetszolgálat új projektjeit ismertették


-A A+

Kilenc éves a Telefonos Szeretetszolgálat, amely a második működési év után Marosvásárhelyre költözött, ekkor pedig még senki nem sejtette, hogy ugyanitt lesz a tevékenység központja – idézte fel a kezdeteket Sajó Norbert alapító, aki az új helyszínen, Marosvásárhelyen beszélt az új projektekről.

A munka menete, a támogatások aránya, a betelefonálók lelkesedése mind túlszárnyalta Kolozsvárt, hangsúlyozta az alapító, aki a 2017-es esztendőt értékelte, és felvázolta a nemrég elindított projekteket. A gyerektábor mellett a lekvárfőzési akció is sikertörténet, közel 500 üveg szilvalekvár készült a Vásárhelyi Forgatagon, amelyeket a rászorulóknak adományoztak. Az volt az elképzelés, hogy februárig szétosztják, ám mostanra alig 50 üveg maradt, tehát az akció sikeres volt. „Sokan pénzért szerettek volna vásárolni tőlünk lekvárt, de mondtuk, hogy ez a projekt most nem a pénzről szól” – ismertette Sajó Norbert a jótékonyságról, önkéntességről és önzetlenségről szóló kezdeményezést.

Saját székhely

A Telefonos Szeretetszolgálat számára a legnagyobb változást a székhely jelenti. Albert Attila vállalkozó jóvoltából ugyanis a szervezet vásárolhatott egy ingatlant a város szívében. Itt egy menedékszobát is berendeznek. A konyhában a rászorulóknak ebédet főznek, a fürdőszobában pedig a hajléktalanok tisztálkodhatnak, kimoshatják ruháikat. Az erre a célra kapott pénzösszeget 15 év alatt kell visszaadniuk az üzletembernek, havonta 1 700 lejt törlesztenek.Sajó Norbert

Ez úgy valósulhat meg, hogy egy olyan támogatási kampányt hirdettek, amely a kisembereket – nyugdíjasokat, kiskeresetűeket, diákokat – szólítja meg, akik havonta 10 lejes támogatást nyújtanak. „Vannak olyan helyi vállalkozók, akik havi 200 lejjel támogatnak, de mi azt a réteget is megszólítottuk, akik nem illeszkednek be egyik támogatói kategóriába sem, akik épp csak egy minimális összeget tudnak havonta nekünk adományozni” – magyarázta Sajó. Novemberben az 1 700 lej helyett 4 200 lej jött be így, amelyet a törlesztésre áldoztak, hiszen volt, aki az egész évre befizette a havi 10 lejes adományát. Az sem ritka, hogy valaki 50 vagy 100 lejt ad.

Vacsora nem csak a szegényeknek

Az adventi szeretetvendégséget kilencedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron, és harmadik alkalommal Marosvásárhelyen. Sajó Norbert elmondta, ez nem a szegények vacsorája, ez arról szól, hogy különböző társadalmi rétegekhez tartozó személyek lehetőséget kapnak a találkozásra, ismerkedésre, barátkozásra. A város és az egyházak elöljárói is meghívót kaptak, akárcsak az üzletemberek, de a kisnyugdíjasok, a hajléktalanok és a diákok is. „Lehet, hogy egy büdös hajléktalan kerül mellém, de ezen a vacsorán ő az asztaltársam” – magyarázta a kezdeményező, aki elmondta azt is, hogy a vacsora mindenkinek ingyenes, de aki szeretné támogatni a kezdeményezést, szívesen fogadják.

Egy kampányt is indítottak, amelynek keretében bárki kifizetheti egy hajléktalan 15 lejes menüjét. Van, aki a kenyér megvásárlásához járult hozzá, van, aki több személy vacsoráját fizette ki, és akadt olyan vállalkozó is, aki száz menü árát utalta át a Telefonos Szeretetszolgálat számlájára.

Jótékonysági börze

December 4-én vette kezdetét, és február közepéig tart a Román Kereskedelmi Bank által szervezett jótékonysági börze, amelyre a Telefonos Szeretetszolgálat is benevezett. A benyújtott pályázat keretében a menedékszobát szeretnék berendezni emeletes ágyakkal, központi fűtés bevezetésével, valamint a fürdőszoba és a konyha berendezésével. Ennek a költségvetése 15 800 lej, amiből már 7 ezer lej összegyűlt. Az ötletbörzére benyújtott pályázatban 20 ezer lejt igényelt a szeretetszolgálat, mondta Sajó Norbert. Hozzátette: bárki, aki segíteni akar, 5 és 1 000 lej közötti összeget utalhat a szervezet számára. A bank ezért nem kér kezelési költséget, az összeg pedig egyenesen a szervezet számlájára jut, amelyről azonnali sms-értesítést küld a bank, a szeretetszolgálat pedig megköszöni annak, aki pénzt utalt. Ehhez egy e-mail cím és egy bankkártya szükséges, de az is utalhat pénzt, akinek ezek közül egyik sincs, ennek részleteiről a 0753-565656-os telefonszámon lehet érdeklődni.

Az emberek segítőkészek – osztotta meg tapasztalatát Sajó Norbert, aki szerint az emberek szívesen adományoznak, ha átlátható a szervezet tevékenysége.








EZT OLVASTA MÁR?

X