Elrománosodik a MOGYE?


-A A+

Alacsonyabb osztályzata miatt egyetlen magyar diák sem jutott be az idei felvételin a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) tandíjas helyeire, így a magyar diákok kárára tolódik még inkább el az etnikai arány a felsőoktatási intézményben – erősítette meg kedden a maszol.ro-nak Brassai Attila.

A professzort a szekelyhon.ro hírportálon megjelent információkról kérdeztük, amely szerint a MOGYE fogorvosi, illetve általános orvosi szakán 2012-ben összesen száztízzel több román nemzetiségű egyetemista kezdheti meg a tanévet az intézményben.

A több román diák emelte a médiát

Brassai Attila szerint a tandíjas helyekre azért nem jutott be egyetlen magyar diák sem, mert kétszer több román diák jelentkezett, a médiák emiatt nagyobbak voltak, tehát a helyeket is a román jelentkezők kapták meg. Mint mondta, korábban évtizedekig egyenlően osztották el a tandíjas helyeket a román és magyar diákok között, ám a múlt évtől a szenátus úgy döntött: vegyesen, a médiák sorrendjében osztják le a helyeket. {loadposition OTP}

A professzor tájékoztatása szerint az egyetem idén 135 román, illetve 135 magyar államilag támogatott általános orvosis helyet hirdetett meg. Emellett 80 tandíjas helyet is meghirdettek ezen a karon. „Az államilag támogatott helyeket egyenlően osztották el. Akik ide nem jutottak be, azok iratkozhattak a fizetéses helyekre. A fizetéses helyek esetében azonban az átlagot vették figyelembe, az etnikum nem volt szempont" – magyarázta.

Brassai elmondta: egy évre a tandíj nyolc ezer lej, de ha fele-fele arányban osztanák el a tandíjas helyek számát, akkor is volna elég magyar jelentkező az általános orvosira, hiszen ezek a helyek korábban is mindig beteltek.

Az általános orvosin az államilag támogatott helyekre a román tagozaton nagyobb volt a verseny, náluk az utolsó tandíjmentes helyre 8,61-es felvételi átlaggal lehetett bejutni, míg a magyarok esetében 7,76 volt az utolsó média. A tandíjas helyekre a felvételi átlag csökkenő sorrendjében 80 olyan román felvételizőt vettek fel, akinek 7,76-nál magasabb átlaga volt, így a magyar jelentkezőknek nem jutott már hely.

A fogorvosi karra az utolsó államilag támogatott román helyre bejutott diák átlaga 8,25 volt, míg a magyarok esetében csak 6,45, így ezen a karon is kizárólag a román nemzetiségűek foglalhatják el a fizetéses helyeket – tájékoztatott Brassai.

Tavaly amikor még kormányon volt az RMDSZ, az aránytalanságot úgy "orvosolták", hogy a minisztérium további 40 tandíjas helyet engedélyezett a magyar tagozat számára.

Egyre kevesebb a magyar oktató

A MOGYE egy neve elhallgatását kérő magyar oktatója elmondta: a tanintézmény szenátusában több mint kétharmados román többség van, amely tudatosan igyekszik tovább növelni a román tagozat fölényét a kétnyelvű egyetemen. Az oktató úgy tudja, a tandíjas aránytalan elosztás miatt ősszel 216 orvostanhallgató kezdi meg tanulmányait román, és alig 132 magyar nyelven.mogyelehet

Mint kifejtette, a diáklétszámnál előidézett különbség és az a tény, hogy a gyakorlati órákat a magyar tagozaton is románul tartják oda vezet, hogy a MOGYÉ-n sokkal kevesebb a magyar oktató, mint a román.

Farkas Andrea tandíjas helyre jutott be a múlt évben, és családi összefogással végzi az egyetemet. „Nagyon sokba kerül a tandíj és a Marosvásárhelyen való tartózkodás is, de a szüleim azt mondták, áldoznak a taníttatásomra, majd később megtérül ez a befektetés" – mondta a MOGYE-n első évet végzett gyergyói diáklány, aki a nyári vakációban besegít a családi vállalkozásba, így próbál segítséget nyújtani szüleinek. „Jövő nyáron Amerikába készülök két-három hónapra, ott akarom a tandíjamra megkeresni a pénzt" – mondta az orvostanhallgató, akihez hasonlóan többen is így próbálják előteremteni a tandíj árát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X