A rászorulókra mosolygott a Mikulás Marosvásárhelyen


-A A+

Ötödik alkalommal szervezték meg szombaton Marosvásárhelyen a Mosolygó Mikulás elnevezésű interaktív rendezvényt, amelynek nem csupán az a célja, hogy kézművestevékenységre hívja a gyerekeket, de az is, hogy felkeltse a figyelmet a társadalom szegényebb résztegére, illetve adománygyűjtésre sarkallja azokat, akik megtehetik.

A rendezvényt szervező Divers Egyesület elnöke, Koreck Mária a Maszol érdeklődésére elmondta, Marosszentgyörgyről harminc roma kisgyereket fogadtak az eseményen, amelyen tartós élelmiszert és pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak. A gyűjtés folyamatos, aki adományozni szeretne, az megteheti az egyesület Szentgyörgy (Forradalom) utca 45. szám alatti székházában.

A Játéktár is bemutatkozott, Szőcs Edit irányításával számos társas- és ügyességi játékot, kirakóst kipróbálhattak a jelenlevők. Koreck Mária elmondta, akinek megunt vagy „kinőtt”, jó minőségű játéka van és eladományozná, az egyesületük szívesen fogadja. A jövőbeli terveik között ugyanis rendszeres gyerek-foglalkozások is szerepelnek.

A Női Akadémia és a Divers Egyesület közös eseményének a marosvásárhelyi vár Kádárok bástyájának két szintje adott helyet. A szombati nap folyamán több mint kétszáz kisgyerek megfordult a rendezvényen, találkozott a Mikulással, kézművestevékenységen vett részt. A szakemberek segítségével karácsonyi ikebanát, gyertyatartót, adventi koszorút, alma-mikulást, mécsestartót, karácsonyi csillagot, ajándékbozt készítettek, faragtak és mézespogácsát sütöttek.

A bástya első emeletén a Mikulással találkoztak, aki mesét olvasott a kisgyerekeknek, beszélgetett velük, válaszolt a kérdéseikre, illetve süteménnyel kínált mindenkit. A második emeleten kézművesvásár várta az érdeklődőket, kötött sapkák és sálak, karácsonyfadíszek, ékszerek, kisplasztikák, hímzett és horgolt kézimunkák.

A szervezőknek a marosvásárhelyi Pedagógia Líceum kilencedikes diákjai segítettek, önkéntes munkát vállalva fogadták a résztvevőket, irányították egyik-másik tevékenységhez.  








EZT OLVASTA MÁR?

X