Háromszék óriásit lépett előre a szelektív hulladékgyűjtés terén


-A A+

Háromszéken egy év alatt 300 százalékkal sikerült növelni az újrahasznosítható hulladék mennyiségét.

A Tega köztisztasági vállalat és az Öko Sepsi Társulás vezetőit is meglepte, milyen eredményes, hogy egy hónapja a hulladék szelektív válogatására kötelezik a magánházak lakóit. Kovászna megyének ugyanis már most sikerült teljesítenie azt az időszakos EU-s elvárást, hogy 25 százalékkal csökkentse a lerakott vegyes szemét mennyiséget, sőt túl is teljesítették, hiszen 27 százalékos csökkenést értek el – számolt be keddi sajtótájékoztatón Máthé László. Sepsiszentgyörgyön ez az arány 45 százalékos. A megye 38 településének hulladék-gazdálkodásáért felelős köztisztasági vállalat vezetője elmondta, ez az eredmény egyrészt az egy hónapja bevezetett „kétpillérű hulladékgyűjtésnek”, a lakosság pozitív hozzáállásának és a nemrégiben beüzemelt lécfalvi hulladékfeldolgozó-rendszernek köszönhető. 

Máthé László hangsúlyozta, azért van szükség a lerakóba kerülő vegyes szemét mennyiségének csökkenésére és a szelektív válogatás növelésére, mert ha nem tesznek eleget az Európai Uniós vállalásoknak, vaskos pénzbírságot kell fizetni. A büntetés összegét pedig a hulladékszállításra kellene ráterhelni, ez pedig személyenként 4-5 lejes drágulást jelentene a lakosság számára. „Hangsúlyozom, ez a veszély más megyéket érint, Kovászna megyét nem” – szögezte le a köztisztasági vállalat igazgatója.

A  „kétpillérű elszállítási rendszer” lényege, hogy egyik héten csak vegyes-háztartási szemetet, másik héten csak az újrahasznosítható hulladékokat szállítják el. Ilyen rendszer működik például Magyarországon, Kecskeméten vagy Franciaországban. Ott is a magánházak kukáiba kerül a vegyes, az átlátszó zsákokba a szelektív hulladék – mondta Máthé László.

Meglepően hamar ráállt a lakosság

„Őszintén, pozitívan meglepődtem azon, hogy tavaly novemberhez képest mekkora változás következett be” – mondta az igazgató. Tavaly novemberben még  3.200 tonna vegyes hulladékot szállítottak, múlt hónapban ez 900 tonnával volt kevesebb, azaz csupán 2.300 tonna vegyes hulladék gyűlt össze. Így sikerült teljesíteni az uniós időszakos célt csupán a fenti módszerrel. 2020-ig a vegyes hulladék mennyiségét 50 százalékkal kell csökkenteni. Az újrahasznosítható anyagokból tavaly novemberben 122 tonnát, idén pedig 358 tonnát gyűjtöttek - mondta Máthé László.

Hozzátette, hogy van pár háromszéki község, ahol nagyon jól működik a szelektív gyűjtés: Árkos 33 százalékkal haladta meg a tavalyi mennyiséget (múlt hónapban 5,02 tonna szelektív és 15,04 vegyes hulladék). Kommandó 30 százalékos növekedést produkált (1,74 tonna szelektív, 5,98 tonna vegyes), Mikóújfalu 18 százalékon van (2,52 tonna szelektív és 8,92 tonna vegyes). A legtöbb település egyébként 10 százalék fölött teljesített szelektív gyűjtésben – közölte Máthé László. Tavaly novemberhez képest az Öko Sepsi társulás által kiszolgált háromszéki településeken az összhulladék-mennyiség 4 százaléka volt szelektív, az idén ez már 30 százalék.

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, az Öko Sepsi társulás elnöke elmondta, a TEGA-nak nem volt kapacitása, hogy ilyen eredményt tudjon elérni, de amióta működik a lécfalvi hulladékfeldolgozó, már tudják kezelni a keletkező hulladék mennyiséget. Ugyanakkor a lakosság hozzáállása is számít, így reméli, ezek a számok hosszú távon is tarthatóak lesznek. A lebomló hulladék külön gyűjtése egyelőre csak a magánházakra vonatkozik, van ahová fejlődni - mondta Tóth Birtan Csaba.

Kovászna megyében minden településen nőtt a szelektív hulladék begyűjtésének aránya, vannak olyan helységek, ahol ötször is nagyobb ez a mennyiség, minket is meglepett ez a jó eredmény – fogalmazott Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) igazgatója annak kapcsán, hogy Kovászna megye első helyen végzett az Ecoatitudine 2017 környezettudatosító kampány szelektív hulladékgyűjtő versenyében. A napokban, Bukarestben tartották az InfoMediu Europa környezetvédelmi szaklap idei díjkiosztó gáláját, amelyen a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület képviselői átvehették az országos környezettudatosító kampány első helyezésért járó oklevelet és kupát.







EZT OLVASTA MÁR?

X