Az egész országot megrázta Magdalena Șerban kegyetlen tette, aki a múlt héten a metró elé lökött két fiatal nőt, egyik életét vesztette, a másik könnyebb sérüléseket szenvedett. Dégi László Csaba pszichológust arra kértük, az eddigi információk tudatában – amelyekből egyelőre nem derül ki egyértelműen, hogy elmebeteg-e az elkövető – nyújtson támpontokat a tragédia alaposabb megértéséhez.   

A 36 éves Magdalena Șerbanról, a sajtóban megjelent információk eddig nem adnak teljes képet a nő élettörténetéről. Többek között azt tudjuk róla, hogy: korábban Spanyolországban élt vagy dolgozott, ahol kihasználhatták, megerőszakolhatták. Más információk szerint a gyermekkorában, öt évesen vált a szexuális erőszak áldozatává, amit a testvére követhetett el – erről állítólag ő maga írt a Facebook-oldalán. Romániában nem volt beutalva a pszichiátriára, míg Spanyolországban talán igen. Egyesek szerint hidegvérű gyilkos, mások szerint egy zavart elméjű személy, aki nem volt ítélőképessége tudatában a gyilkosság pillanatában.

A metrós gyilkosság egy ismert, működőképes módszer

Dégi László Csaba szociálpszichológiai szempontból elsőként a copycat jelenségről beszélt (utánozó- vagy másológép), amely azt jelenti, hogy széles körben kifejezésre kerül egy olyan minta, amely bizonyos frusztrációkat – általában társadalmilag nem elfogadható módon – prezentál. A szakember figyelmeztetett, nem Romániában tolnak először valakit a metró elé, az elmúlt két évben például Amerikában is volt erre példa.

„Az az információ, hogy egy védtelen helyzetben ez egy működőképes módszer lehet, megvolt, elérhető az interneten, a sajtóban” – fejtette ki. Az eset után is fennáll annak a veszélye, hogy valaki leutánozza a metrós gyilkosságot – mint láttuk, két nappal az incidens után újabb incidens történt  –, ennek meggátolásában pedig nem segít a média és a közösségi média által keltett szenzáció, véli a pszichológus.

Dégi kitért arra is: nagyon sokat lehetne változtatni azon, hogy hogyan reagálunk a médiában és a közösségi médiában egy ilyen incidensre, hiszen azoknak a személyeknek, akik ismerték az áldozatot, nagyon durva lehet viszontlátni azokat a felvételeket, amelyek azt mutatják, hogy a szerettük halála előtt két másodperccel hogyan küzd az életéért.

Miért nem lépett senki közbe?

A felvételek azt mutatják, hogy az áldozaton és az elkövetőn kívül mások is voltak a megállóban, akik semmit nem tettek a gyilkosság pillanatában. Dégi a bystander-effektussal (bámészkodó hatás, bámészkodó semmittevés) magyarázta meg a többi utas hozzáállását. Ez azt állítja, hogy minél több a szemtanú, az emberek annál kevésbé érzik annak a felelősségét, hogy közbelépjenek. Manapság ennek a jelenségnek az is a része, hogy amellett, hogy nem teszünk semmit, a saját szemtanúságunkat megerősítjük a helyszínen készített telefonos képekkel, videókkal, tette hozzá a szakember.

A BBTE oktatója úgy látja, kimondatlanul létezik egy olyan társadalmi norma, miszerint jobb, ha az ember nem avatkozik bele a veszélyhelyzetekbe, mert utólag még neki lehet baja belőle. „Vannak országok, ahol ezt próbálják a törvény adta lehetőségekkel segíteni, például Kanadában, Izraelben, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában törvények védik azokat, akik ilyen extrém helyzetekben mások megsegítésére sietnek” – magyarázta.

Sokszor pedig éppen a hétköznapi hősök, az „irgalmas szamaritánusok” nyújthatják a legnagyobb segítséget, és nem mindig azt kellene keresni, hogy ki az, aki nem végezte el a feladatát, ami miatt egy ilyen szörnyűség megtörténhetett, mutatott rá Dégi László Csaba. Megemlítette Philip Zimbardo szociálpszichológus munkásságát, aki a lucifer-hatás vizsgálata után bevezette a hétköznapi hősök mozgalmat – ez Magyarországon Hősök tere néven fut –, amelynek célja, hogy az emberek leküzdjék a közönyt, és proaktívvá váljanak.

Bosszúból gyilkolhatott

Továbbá az elkövető bosszúból is gyilkolhatott (revenge killing), hiszen elképzelhető, hogy Magdalena Șerban nem dolgozta fel kellőképpen azt a bosszút és haragot, amit a saját áldozattá válása miatt érzett. Ráadásul úgy tűnik, hogy a sínek közé lökött két személy között hasonlóságok vannak, mindketten nők és 20–25 év körüliek. „Az erőszakot túlélő áldozatok arra törekednek, hogy úgy dolgozzák fel az eseményt, hogy közelebb kerüljenek a megbocsátáshoz” – mondta a szakember. A bosszúból gyilkolás általában nagyon erőszakos és figyelemfelkeltő.

Ne általánosítsunk, a mentális betegek nem közveszélyesek

„A mentális betegek körülbelül egy százaléka követ el valamilyen antiszociális cselekedetet” – figyelmeztetett a pszichológus, aki reményét fejezte ki az iránt, hogy a bukaresti eset következtében, amelyből még nem is derült ki egyértelműen, hogy az elkövető elmebeteg, nem indul el egy általánosítás és megbélyegzés az egyébként is „nehéz társas és életminőségi helyzetben lévő mentális problémákkal küszködő betegek” iránt. „A mentális betegek, akik a megfelelő kezelést és odafigyelést megkapják, nem közveszélyesek” – nyomatékosított.

„Sokkal többet kellene erről nyíltan beszélgetni, hiszen a mentális betegségek egy jelentős terhet rónak a társadalmunkra, a szív-érrendszeri és daganatos betegségek után a depresszió a harmadik legnagyobb közegészségügyi betegség a fejlett országokban, és ez egyre erősödni fog” – magyarázta Dégi.

A tragédia után felvételek jelentek meg arról, hogy a bukarestiek a falhoz tapadva, félve várják a megállóban a metró érkezését. Dégi László Csaba szerint ennek hátterében egy erős sokkhatás és egy valós vulnerabilitás áll, annak a felismerése, hogy mennyire eszköztelenek vagyunk ezzel a veszéllyel szemben. Az is hozzátartozik, hogy az emberek nem tudják, hogy ezzel a témával mit kezdjenek. „Ez a kockázat pedig nem új, eddig is létezett, és ezután is létezni fog ez a veszély” – magyarázta a szakember.

Dégi László Csaba reméli, hogy a tények feltárását követően sikerül közösen kigyógyulni ebből a sokkból, és megerősödni, hiszen ha ez nem sikerül, „akkor nem történt semmi más, mint az, hogy egy kisebb traumából lett egy nagyobb társadalmi trauma, és ezt közösen cipeljük tovább”. Emellett pedig fontos, hogy mindenki vigyázzon a saját biztonságára, ha például veszélyt érzékelünk a metrómegállóban, akkor ne a telefonunkba bújjunk, hanem álljunk messzebb attól a személytől, aki félelmet kelt bennünk, és természetesen tartsuk be azt az alapszabályt is, hogy a metró érkezésekor nem megyünk a biztonsági vonal közelébe.