Székelyföldön is több az import karácsonyfa, mint a helyi fenyő


-A A+

Székelyföldön is átalakult a karácsonyfa-kínálat. Évről évre kevesebb a helyi, beerdősödött legelőkről kivágott fenyőfa, a kereskedőknél többnyire importból származó, faiskolában nevelt ezüst- vagy kaukázusi jegenyefenyőt (Nordmann-fenyő) lehet vásárolni. 

Sepsiszentgyörgyön a központi piacon lehet karácsonyfát vásárolni, egy kereskedő több virágárus helyet látott el import fenyőfával, illetve a Dózsa György utcában egy magánház udvarán rögtönöztek karácsonyfa-kereskedést.

Tapasztalatunk szerint az árak tavalyhoz képest nem változtak, mérettől függően 50 és 200 lej között lehet karácsonyfát vásárolni. A kereskedők szerint a legtöbb vásárló 100-120 lejt szán a fenyőfára, de sok idős, egyedülálló személy fenyőágat igényel, amelynek darabját egy lejért adják.

A kereskedők ma már igyekeznek többlet szolgáltatást is biztosítani, hiszen míg néhány éve a vásárló csak a fenyőfát kapta, amit vállon vitt haza, vagy megpróbálta betuszkolni az autóba, ma már legtöbb helyen hálót húznak a kiválasztott fára, de olyan árus is van, aki bevágja a karácsonyfa alját, és beleállítja azt a fémtalpba.

Erre kell ügyelni vásárláskor

Bár csökkent a helyi fenyő kínálat, a rendőrök és erdészek idén is találtak törvénytelenül kivágott vagy árusított karácsonyfát. Háromszéken eddig 200 karácsonyfának szánt fenyőt koboztak el.  A Kovászna megyei rendőrség felhívja a figyelmet, hogy nem csak az árusokat ellenőrzik, hanem a vásárlókat is, ezért érdemes figyelmesnek lenni.

Vásárláskor meg kell győződni, hogy a fenyőfán van erdészeti bélyegző, illetve az árustól el kell kérni a kasszaszalagot. Ebben az időszakban ugyanis előfordulhat, hogy a fenyőfát hazafele szállító személyt igazoltatják és borsos büntetéssel járhat ha a nem tudják igazolni a fenyőfa eredetét.








EZT OLVASTA MÁR?

X