Majdnem egy év kihagyás után új főkonzul van Csíkszeredában


-A A+

A román Külügyminisztérium arra vonatkozó jóváhagyása után, hogy elfoglalhatja székét, csütörtökön hivatalosan is bemutatkozott a sajtónak Csíkszereda Magyarországi Főkonzulátusának új vezetője, Tóth László.  A marosvásárhelyi származású főkonzul, elődjének, Zsigmond Barna Pálnak idén január 31-én megüresedett helyét foglalja el.

A 2006-ban megnyitott csíkszeredai külképviselet kiemelt fontosságú intézménnyé nőtte ki magát Székelyföldön, amelyről kevesen tudják, hogy a három székelyföldi megyén túl négy moldvai megye – Bákó, Neamţ, Suceava és Botoşani – is a csíkszeredai konzulátus kerületéhez tartozik. Tóth László elmondta, hogy a jövőben ezekre a területekre is nagyobb figyelmet szentelnek.

„A magyar kormány célja hosszabb távon, hogy a folyamat – amely 2012-ben a kedvezményes honosítással elindult, és most már egymillió külhoni állampolgár van – mint közjogi kötelék bővüljön, elmélyüljön, és még több ágazati és szakpolitikai területre kiterjedjen” – vázolta a jövővel kapcsolatos elképzeléseket az új főkonzul. Két példát is felhozott, amelyek már ezt az irányt mutatják: nem rég a határon túli magyarok számára is elérhetővé tették az anyasági támogatást, valamint a babakötvényt. Utóbbi januártól a csíkszeredai főkonzulátuson is igényelhető lesz.

Tóth László kifejtette, hogy az utóbbi években gyökeresen átalakult a magyar kormány támogatáspolitikája is, ebben az első legfontosabb lépés a Bethlen Gábor Alap létrehozása volt. A nemzetpolitikára fordított összeg 2012-höz viszonyítva mára megtízszereződött: akkor még 100 millió, ma már egymilliárd forintból gazdálkodhatnak a külhoniak, amelyekre a tematikus támogatási években pályázhatnak. A tavaly meghirdetett óvodaépítési és újítási programban további 39 milliárd forintot szán a magyar kormány, amelyből Székelyföldre is jelentős összeget juttatnak: több tíz óvoda épül, illetve újul meg.

Rámutatott: a 2014-es magyarországi választásokat követően az oktatásra szánt támogatások növelése mellett a nemzetpolitikában egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a gazdaságfejlesztési támogatások növelésére is.

Ki is az új főkonzul?

Tóth László Marosvásárhelyen született 1975-ben, nős, három gyermek édesapja. Tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, majd a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán diplomázott. Mielőtt 2011-ben a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársa lett, tanárként dolgozott.

Amint a sajtónak elmondta, a 2010-es kormányváltás után kereste annak a lehetőségét, hogy a közszférában olyan területen helyezkedjen el, amely révén kapcsolatba kerülhet Erdéllyel. Az államtitkárságon végzett munkája során szinte havi rendszerességgel fordult meg Erdélyben, illetve Bukarestben, ezért ismerős közegben kezdi meg a munkáját. 








EZT OLVASTA MÁR?

X