Ezek voltak a 2017-es év prioritásai a Maros Megyei Tanács számára


-A A+

A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér felújítását elsőfokú prioritásként kezelte idén a megyei tanács, és így lesz ez jövőre is – nyilatkozta csütörtökön Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke az intézmény évzáró sajtótájékoztatóján

Idén két olyan lépést sikerült megtenni, amelyek alapvető feltételei annak, hogy a repülőtér továbbra is működhessen. Így 2017-ben a repülőtér új európai működési engedélyt szerzett, a korábbi engedély ugyanis ez év végén lejárt, illetve sikerült elkezdenünk a kifutópálya teljes körű felújítását. A versenytárgyalást megnyerő cégtársulás, a PORR Construct Kft és a Geiger Transilvania Kft októberben kezdte el a munkálatokat, amelyek jelenleg fel vannak függesztve a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt egészen 2018. január 31-ig.

A 2018-as állami költségvetésből a marosvásárhelyi repülőtér 40 millió lejes kormányzati támogatásban részesül, ami azt mutatja, hogy a repülőtér felújítását és működtetését a kormány is prioritásként kezeli.

„A megyei tanács is elsőrendű fontosságúnak tartja a repülőtér működésének biztosítását, így a kifutópálya felújítása mellett több beruházás is előkészítés alatt áll, illetve novemberben kötöttünk egy szerződést egy szakértői tanulmány, az úgynevezett magánbefektető tesztjének elkészítésére, amely alapján jobban átláthatjuk, hogy milyen fejlesztésekre van lehetőség a marosvásárhelyi repülőtéren, illetve hogy ezek hogyan lesznek fenntarthatóak, és a megyei tanács milyen arányban kell finanszírozza az elkövetkező beruházásokat. Folyamatosak a tárgyalások a különböző légitársaságokkal is annak érdekében, hogy a felújítási munkálatok befejezése után jövő nyártól minél több célállomásba induljanak újra menetrendszerinti járatok Marosvásárhelyről” – mondta Péter Ferenc.

Jelentős összegek uniós alapokból

A repülőtéri beruházás mellett a megyei tanács arra összpontosított, hogy minél több uniós támogatást hívjon le. A megyei önkormányzat idén 6 európai uniós pályázatot nyújtott be, és két finanszírozási szerződést írt alá a Kultúrpalota és a Marosvásárhelyi Természettudományi Múzeum felújítására. Ezeknek a projekteknek az összértéke meghaladja a 300 millió lejt. 

Az idén benyújtott pályázatok közül a legjelentősebb az a két útügyi projekt, amelyek a Szentágota és Segesvár közötti megyei út, valamint a Nyárádtő és Dicsőszentmárton közötti útszakasz felújítására vonatkoznak. Ezek összértéke megközelíti a 200 millió lejt, és a Központi Fejlesztési Régió értesítése alapján január elején fogjuk aláírni a finanszírozási szerződéseiket.

Nem hanyagolták el az utakat sem

A megyei tanácsnak 700 km megyei út van az ügykezelésében, így ezek karbantartása folyamatos kihívás az intézmény számára. A megyei karbantartási program keretében idén 45 és fél km útszakaszra került új aszfaltszőnyeg. A munkálatok értéke 7,6 millió lej volt, amelyhez hozzáadódik még 1,4 millió lej, amelyet kátyúzásra fordított a tanács.

A Helyi Fejlesztések Országos Programja keretében a megyei önkormányzat 4 projektje került fel a beruházási listára: a Bonyha-Kund-Szeben megyei megyehatárt összekötő megyei út felújítása, a Beresztelkét-Vajdaszentiványt-Sárpatakot összekötő út kiszélesítése, a Ludas-Nagysármás-Beszterce-Naszód megyei megyehatáron haladó út helyreállítására, valamint a Szederjes-Erked és Hargita megyei megyehatárt összekötő megyei utak aszfaltozása. Ez utóbbi szerződése még nincs aláírva. A négy projekt összértéke 61,8 millió lej és 23 km megyei út felújítását teszik lehetővé.

Készül két óriásprojekt

Az év folyamán fontos lépéseket tettünk az évekkel ezelőtt elkezdett uniós finanszírozású óriásprojektek befejezése érdekében. A Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt esetében idén sikerült megnyitni a kerelőszentpáli hulladéklerakót és elérték, hogy újabb egy évvel meghosszabbítsák a projekt kivitelezési idejét.

„Jövő év végéig azonban a rendszer minden részének működnie kell a begyűjtéstől egészen a hulladékválogatásig és lerakásig. A motorsport-park esetében idén a kivitelező cég befejezte a munkálatokat, és elkezdődött a beruházás átvétele, amelyet jelenleg felfüggesztettünk, hogy a cég megoldja az észlelt problémákat” – részletezte Péter Ferenc.

A tanácselnök közlése szerint 2017-es év egy másik eredménye a Visit Mures Egyesület bejegyzése. A Maros megye turizmusának népszerűsítéséért létrehozott egyesület jövőre kezdi el a működését. A politikus elmondta, a jövő évi prioritások és cselekvési terv nagymértékben függ attól, hogy 2018-ban milyen költségvetésből gazdálkodhat az intézmény, ezért negatívan érinti a megyei tanácsot, hogy jövőre kisebb költségvetési kerettel kell számolnia.

Mi lesz jövőre?

A 2018-as állami költségvetés első formájában 24 százalékkal kisebb költségvetési keretet irányozott elő a Maros Megyei Tanács számára, mint az idei keret. Egy módosító javaslatnak köszönhetően azonban a költségvetésbe belefoglaltak 40 millió lejt a marosvásárhelyi repülőtér számára, így a múlt héten elfogadott költségvetési törvény alapján Maros megye végül 224 millió lejt kap jövőre, ami csak 8,3 százalékkal kisebb, mint az idei büdzsé.

„Ebből a költségvetési keretből fedezni tudjuk a béreket és a megyei tanács, illetve az alárendelt intézmények működési költségeit, és egy igen kis összeg, mintegy 35 millió lej marad meg beruházásokra.  Ennek ellenére a megyei önkormányzat nem mond le a beruházásokról. A kormány idén 77 millió lejes hitel felvételét hagyta jóvá Maros megye számára a repülőtér felújítására. Mivel a felújítást saját forrásokból és kormányzati pénzekből fedezzük, a jóváhagyott hitelkeretet más beruházások finanszírozására fogjuk átcsoportosítani. Emellett a megyei önkormányzat jövőre is igyekszik minél több uniós forrást megpályázni, és ennek érdekében várjuk az új kiírások megjelenését” – nyilatkozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke az intézmény évzáró sajtótájékoztatóján.








EZT OLVASTA MÁR?

X