Önkormányzati összefogás a bözödújfalusi templom újjáépítéséért


-A A+

Összefogtak Maros megye RMDSZ-es önkormányzatai a bözödújfalusi templom újjáépítéséért. Péter Ferenc, a Maros megyei RMDSZ és megyei tanács elnöke költségvetési kérdésekről egyeztetett a polgármesterekkel, parlamenti képviselőkkel és szenátorokkal, valamint a megyei tanácsosokkal múlt héten Marosvásárhelyen.

A költségvetési megszorítások ellenére - tekintettel arra, hogy a bözödújfalusi templom újjáépítése Maros megye egyik fontos magyar közösségi ügye -, a megye magyar polgármesterei abban állapodtak meg, hogy idén minden önkormányzat 15-15 ezer lejjel járul hozzá a kezdeményezés megvalósításához - olvasható a Maros megyei tanács közleményében. 

A tanácskozáson jelenlévők azt javasolták a megyei elnöknek, hogy a megyei költségvetés tervezésénél kiemelten kapjanak támogatást azok az önkormányzatok, ahol működik SMURD rohammentő-szolgálat, valamint idősotthonokat tartanak fenn. Az önkormányzati vezetőkkel folytatott egyeztetésen a polgármesterek ugyanakkor elégedetlenségüknek is hangot amiatt, hogy az elfogadott költségvetésben az önkormányzatokra vonatkozó finanszírozási képlet miatt a polgármesteri hivatalok saját forrásaikból nem tudnak fejlesztésekre pénzt elkülöníteni, hiszen legtöbb esetben a kormány által biztosított összegek csak a személyzeti és működési költségeket fedezik, és azt is csak néhány hónapig.

A vízzel elárasztott egykori Bözödújfalu közigazgatásilag Erdőszentgyörgy városhoz tartozik. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere az MTI-nek hétfőn elmondta, a 38 Maros megyei önkormányzat felajánlása az építkezés összköltségének kicsivel több mint felét teszi ki. Hozzátette: továbbra is várják az adományokat az építkezéshez. 

A polgármester szerint a javítási munkálatok miatt tavaly leeresztett bözödújfalusi víztározó feltöltése folyamatban van. Csapadékos téli időjárás esetén a vízszint május táján érheti el a templom szintjét. Úgy vélte, jó esély van arra, hogy ez előtt megépítsék azt a részt, amely később víz alá kerül. 

Az egykori katolikus templom helyére olyan létesítményt terveztek, amely az egykori település valamennyi felekezetét képviselné. A tervek szerint 32 cölöpre építik fel a templomhajó falait és a tornyot úgy, hogy a padlószint a vízszint fölé kerüljön. A torony kiállítások, a hajó falai által közrezárt fedetlen tér pedig rendezvények helyszíne lehet. Az építményt hídon tennék megközelíthetővé a partról. 

Az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze. 

A Ceauseșcu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A víztározó már a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették.

Az RMDSZ-es önkormányzati vezetők felajánlásai a bözödújfalusi templom újjáépítésére, csak a munkálatok költségeinek egy részét fedezi. A Maros megyei RMDSZ felkéri mindazon személyeket, akik hozzájárulnának a kezdeményezés sikeréhez, adományaikkal támogassák az ügyet. A felajánlásokat a Bözödújfaluért Egyesület következő számláira lehet utalni:  
BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES ASOCIATIA BOZODUJFALERT
HUF     RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR     RO73BTRLEURCRT0257533801
RON      RO26BTRLRONCRT0257533801








EZT OLVASTA MÁR?

X