Öszesen 13 megyében okozott áramkiesést a havazás és hóvihar


-A A+

13 megye összesen 132 településén okozott áramkiesést a havazás és a hóvihar - közölte Carmen Dan belügyminiszter.

A prefektusokkal tartott csütörtök reggeli távértekezleten a belügyi tárca vezetője hangsúlyozta, az idei első komolyabb havazás nem idézett elő súlyos helyzeteket, nincsenek elzárt települések, viszont sok helyen megszakadt az áramellátás a hóvihar miatt. "A ma reggeli adatok szerint 13 megye 132 településén nem volt áram. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 32.000 háztartás érintett, az Electrica illetékesei azonban értesítettek, hogy dolgoznak (...), 93 hibaelhárító csapat van terepen" - mondta Carmen Dan. 

A belügyminiszter hozzátette, a szállításügyi minisztérium figyelemmel követi a közúti közlekedés alakulását. Dan megerősítette, hogy Krassó-Szörény megyében már szerda este lezárták a forgalom elől az 582E, a 608-as és az 582-es jelzésű megyei utat, és nem lehet közlekedni a Transalpina magashegyi út Rânca és Novaci közötti szakaszán sem. 








EZT OLVASTA MÁR?

X