Ellenőrzött disznóhústól fertőződtek trichinellával – állítja hat korondi személy


-A A+

A figyelmetlenség lehetett az oka annak, hogy disznóvágás után hat korondi személy trichinella-fertőzést kapott. Az eset érdekessége az, hogy az érintett család a Maszolnak elmondta, bevizsgáltatták a húst, ám a laboratóriumi eredmények nem mutatták ki a kórokozó jelenlétét. Annak jártunk utána, mégis hogyan betegedhetett meg a család.

Egy korondi olvasónk kedden kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy ő annak a mintegy 25 Hargita megyei személynek az egyike, akik trichinellával fertőzött húst fogyasztottak. A család arról tájékoztatott, hogy hatan kerültek kórházba és állapították meg róluk, hogy trichinellózisban szenvednek.

A család az elmúlt tíz évben mindig ugyanattól a szomszédos gazdától, barátjuktól vásárolta meg a levágásra szánt sertést, ez tavaly december 7-én is így történt. A gazdának egyébként két disznója volt, az egyiket a nekünk nyilatkozó családnak adta tovább, a másikat saját felhasználásra vágta le. A családtagok elmondása szerint már a hús feldolgozása közben vittek mintát az állatorvoshoz a saját disznójukból, ahol közölték, hogy a termék szabadon fogyasztható.

„Karácsony előtt a férjemnél jelentkeztek először a tünetek: a szemei feldagadtak, rosszul volt. Bementünk Marosvásárhelyre a fertőző osztályra, és eleinte ott sem tudták, hogy milyen baja van. A vérképből megállapították, hogy ez lehet a gond, de mi mondtuk, hogy disznóhústól nem lehet, mert be volt vizsgálva. Azt kérték tőlünk a kórházban, hogy még egyszer vizsgáltassuk be a húst itt, Korondon. Mi meg is tettük, de akkor sem mutatta ki a teszt a trichinellát. Így január 3-án elvittük Csíkszeredába a mintát, az ottani laborvizsgálatok pedig pozitív eredményt mutattak. Jöttek is azonnal az állategészségügytől, és elvitték a húst” – számolt be az esetről a neve elhallgatását kérő nő, akinek a férje elsőként került kórházba.

„Azóta sem történt semmi. Nem hibást keresünk, csak úgy gondoljuk, hogy ilyesminek nem szabadna megtörténnie. A férjem most jött ki csak a kórházból, még gyógyul. De sorra kerültek be a családtagok a fertőzőre. Végül is 25 embert írtam fel a listára, aki evett a disznóból, de hat személyt kezeltek a fertőzőn, de majdnem mind gyógyszert kaptunk” – mutatott rá a panaszos.

Nem a hibást keresik, csak figyelmeztetnek

Az elsőként kórházba került férfi anyja is nyilatkozott nekünk, őt másodikként szállították kórházba. „Minket az zavar, hogy bevizsgáltattuk a húst, mégis megbetegedtünk. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ilyen eset is történik. Nem akarunk senkit vádolni, ha valaki valamit nem jól csinált, az biztos tudja, hogy hibázott. Soha el nem halasztottuk, hogy megnézessük a húst” – mutatott rá a korondi nő.

Amikor a csíkszeredai laborban pozitív eredményt mutattak ki, akkor kezdték meg a hat családtag trichinellózis elleni kezelését Marosvásárhelyen. „Hatan érintkeztünk a nyers hússal: édesanyám, édesapám, a fiam, anyatársam, apatársam és én. Ugye, amikor összeállítjuk a kolbászt, akkor meg szoktuk kóstolni, hogy kell-e belé még fűszer, ezt az emberek többsége így csinálja. Megnyalja az ember, nem eszik belőle, de valamilyen módon meg kell tudni, hogy jó lesz-e a kolbász íze. Eddig még soha nem lett semmi bajunk ettől” – hangsúlyozta.

Ki milyen húsból evett?

Megkerestük az ügyben Püsök Lászlót, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szóvivőjét, aki arról tájékoztatott, hogy az általuk tárolt adatok szerint két trichinellával fertőzött sertést is levágtak Korondon ugyanannak a családi, baráti társaságnak a tagjai. Az egyik disznót december 7-én, a másikat 11-én vágták le, de csak az előbbi húsát vizsgáltatták be Korondon. Elképzelhető, hogy kis mennyiségű és nem megfelelő helyről eltávolított hús került az állatorvoshoz, ezért nem mutatott a teszt pozitív eredményt. Nagy valószínűséggel viszont az összes érintett evett abból a másik húsból is, amelyet Korondon nem vizsgáltattak be. Mint mondta, a sertéseket korábban nem vették nyilvántartásba, nem volt fülszámuk, az állategészségügyi igazgatóság annyit derített ki, hogy Kolozs megyéből szállították oda őket.

FRISSÍTÉS: A korondi család állítása szerint a sertésnek volt fülszáma, tehát nyilvántartott egyedet vágtak le és csak annak a húsából ettek. Hozzátették, hogy amikor Csíkszeredába vitték a húst bevizsgáltatni, akkor a fülszámot is átadták annak, aki a tesztet elvégezte. „Nekünk most már csak az a legfontosabb, hogy meggyógyuljunk, a kártérítés sem érdekel minket” – nyomatékosítottak. 

A trichinella jelenlétét két módszerrel tudják kimutatni, az egyik az állatorvosok által alkalmazott mikroszkópos vizsgálat, míg a másik nagyobb laboratóriumokban, illetve a vágóhidakon kötelezően előírt mesterséges emésztés előidézése. Utóbbival bármilyen kis húsmennyiségből ki tudják mutatni a trichinellát, ugyanis a módszerrel a lárvák kiszabadulnak a tokjukból.

„Nagyon fontos, hogy amikor disznóvágás után mintát vesznek a húsból, azt mindig a bordaközi vagy a rekeszizomból vágják ki, és minél nagyobb darabot, mert annál biztosabb, hogy ki lehet mutatni a trichinellát belőle mikroszkópos módszerrel is. Ezek a húsok egyébként sem értékes részei a disznónak, tehát senki se sajnálja a mennyiséget az egészsége érdekében” – hívta fel a figyelmünket a szakember.

Hozzátette, mivel a sertések nem bejegyzett állatok voltak, nem jár kártérítés a korondi családnak. Ha az állat szerepel a nyilvántartásban, akkor a gazda kárát megtérítik legkevesebb 60, legtöbb 90 napon belül. 








EZT OLVASTA MÁR?

X