Megszavazták Arad költségvetését


-A A+

A városi képviselő-testület hétfői ülésén megszavazták Arad 2018-as költségvetését. A 23 helyi tanácsosból 12-en voksoltak igennel, emellett nyolc tartózkodás volt, míg egy városatya nem szavazott, ketten pedig hiányoztak.

A személyi jövedelemadó 16-ról 10 százalékra való csökkentése, így a központi költségvetésből ebből visszaosztott összegek jelentős „apadása” miatt Gheorghe Falcă nemzeti liberális párti (PNL-s) polgármester jó előre sötéten festette le a megyeszékhely várható büdzséjét, amely a tavalyihoz képest mintegy 73 millió lejjel (közel 16 millió euróval) kevesebb.

A 2018-as kiadás-bevétel mérleget 623,5 millió lejben állapították meg, aminek 39 százaléka fordítható fejlesztésekre, főleg a már megkezdett munkálatokra: ezekre közel 164 millió lejt irányoztak elő, míg új beruházásokra majdnem 41 milliót (az összeg nagy része az önerőt – az adófizetők pénzét – jelenti, de vissza nem térítendő projektekből is kiegészítik a költségeket).

A helyi tancsnak alárendelt egészségügyi intézményekre 4,9 millió, a lakótelepi zöldövezetek rendbetételére 27,9 millió, út- és járdajavításra mintegy 16 millió, közvilágításra 9,6 millió, oktatási intézményekre és az UTA-stadion – még el sem készült! – lelátójának bővítésére 13 millió, a városi jégpálya befedésére kétmillió lej jut – hogy csak néhányat említsünk a tervek közül.

Ezenkívül a várhíd (Decebal) átlalános felújítására, a gáji laktanya rendbetételére, az onkológia és fül-orr-gégészet épületének renoválására, a nagyszínház restaurálására, a kultúrpalota orgonájának beszerzésére, új Maros-híd építésére, a városi szeméttárolók átalakítására, közterek és városkapuk helyreállítására különítettek el összegeket.

A költségvetés előkészítésére és annak szavazásra bocsátására rányomta bélyegét a liberális polgármester és a kormánypárti – de a képviselő-testületben ellenzékben lévő – szociáldemokrata párti (PSD-s) tanácsosok közti ellentét. Gheorghe Falcă a kormányt okolja azért, hogy a város közel 16 millió eurónyi bevételtől esik el, ugyanakkor felelőtlennek nevezte a szocdem városatyákat, amiért „ebben a szorult helyzetben” nem voltak hajlandók igennel szavazni a költségvetésre.

„Létminimum alatti költségvetés”

Az Arad Megyei Tanácsban is a PNL–PSD ellentét borzolja a kedélyeket, és nem múlt el szócsata nélkül a megyei költségvetés múlt pénteki megszavazása sem. A liberálisok az önkormányzatban enyhe többséget alkotnak a kormánypárti PSD-vel szemben, s persze a vezetőség – Iustin Cionca és két alelnöke személyében – is a PNL-ből való.

A megyei tanácselnök „létminimum alatti költségvetésnek” nevezte Arad megye 2018-as büdzséjét, ami alig éri el a 240 millió lejt. Ebből kell fenntartani az önkormányzatnak alárendelt közintézményeket (a gyermekvédelmi igazgatóságtól az útügyig, a kulturálistól az egészségügyi intézményekig). Iustin Cionca szerint az adótörvénykönyv megváltoztatása miatt Arad megye 45 millió eurónyi lejtől esik el, amiből tízmillió közvetlenül a megyei önkormányzatot érinti, a többi pedig a megye településeinek idei költségvetését.








EZT OLVASTA MÁR?

X