Homofób tiltakozók szakították meg a díjnyertes film vetítését Bukarestben


-A A+

Meg kellett szakítani vasárnap este a Percenként 120 szívverés című film vetítését a Román Paraszt Múzeumában homofób tiltakozók egy csoportja miatt. Azt kifogásolták, hogy a film homoszexuálisokról szól, a „román parasztok pedig keresztény ortodoxok”.

A tiltakozók a film vetítése közben hatoltak be a terembe. Egy részük „Románia nem Sodoma és Gomora”, „Hey Soros, leave them kids alone” feliratú táblákat a magasban tartva felmásztak a színpadra, közben egy ortodox egyházi éneket, majd a román himnuszt énekelték.

A francia Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotása tavaly a Cannes-i Fimfesztiválon a zsűri nagydíját nyerte. A film az Act Up AIDS-ellenes mozgalomnak a megalakulását követő első éveiről szól az 1990-es években.

A mára országosan ismertté vált egyesületet egy maroknyi, a betegségét addig magányosan élő fiatal alapította meg azzal a céllal, hogy szembesítse a francia politikát a saját felelősségével az AIDS elleni harcban. Az elszánt csoport egyszerre harcolt a halállal, a társadalom, a média és a laboratóriumok közönyével.

A vetítésen többek között Tudor Giurgiu rendező, a TIFF igazgatója is jelen volt, aki Facebook-oldalán számolt be a tiltakozó akcióról. Bejegyzésében megdöbbenésének adott hangot, „hihetetlen, hogy ez ma Romániában megtörténhet”, írta. Ironikusan megjegyezte, a moziknak ezentúl meg kell hozni a megfelelő biztonsági intézkedéseket, ha melegekről szóló filmet akarnak vetíteni.

A Romániai Múzeumok Országos Hálózatának főtitkára, Dragoș Neamu elítélte a tiltakozók viselkedését. Facebook-bejegyzésében emlékeztetett: négy évvel ezelőtt hasonló incidensek zavarták meg a szintén a Román Paraszt Múzeumában, az LMBTQ-közösség számára szervezett programokat. Neamu többek között arról is írt, hogy a vasárnapi „fölösleges botrány” egyben lehetőség is a múzeumok számára, hogy még nagyobb szerepet vállaljanak a társadalmat összezavaró kérdések tematizálásában. 








EZT OLVASTA MÁR?

X