Ennyit spóroltak tavaly az egyetemisták a vonatjegyeken


-A A+

Tavaly csaknem másfél millióval emelkedett az utaslétszám az állami vasúttársaság személyszállító vállalatánál (CFR Calatori), az utasok több mint tíz százaléka azonban egyetemi hallgató volt, ők tavaly óta ingyen válthatnak jegyet a CFR járataira. Az egyetemisták szabadjegyeinek ellenértéke megközelítette a 200 millió lejt – derült ki a Hotnews hírportál által pénteken közölt adatokból.

Míg az állami vasúttársaságnak 2016-ban 52,9 millió utasa volt, tavaly már 54,3 millió utast, köztük 6,4 millió egyetemistát szállított. Az egyetemisták - állami szubvencióból fedezett - szabadjegyeinek ellenértéke megközelítette a 200 millió lejt.

Mivel egyes járatok a hazautazó diákok miatt hétvégenként túlzsúfolttá váltak, a CFR Calatori a kevésbé kihasznált járatainak beszüntetésével, a vagonok átcsoportosításával próbál megoldást találni a helyzetre. Mint ismert, a CFR Calatori csaknem száz vonatjáratot töröl március elsejétől, vagy csak munkanapokon üzemeltet.

A cég azzal indokolta az intézkedést, hogy a törölt járatokra általában tíznél kevesebb utas vált jegyet, így működtetésük nem kifizetődő. Ezzel szemben vannak olyan - a főváros és Erdély között alig 3-4 kocsival közlekedő - járatok, amelyeken állva utaznak az utasok. Tavaly a CFR mintegy 700 ezer utasának nem jutott ülőhely.

A vasúttársaság 2011 óta nem tudott új vasúti kocsikat beszerezni, a járműpark elöregedett. A cég több mint 4 000 vagonja közül alig 800-at tud használni, idén pedig további kétszázat lesz kénytelen kiszuperálni, mivel a karbantartásra fordítható költségvetése 450 millió lejjel csökkent. A társaságnak most, hogy növekedni kezdett az utaslétszám, további 300-350 vasúti kocsira lenne szüksége - írta a Feroviarul szakportál.

A CFR tavaly napi 1 200 járatot indított, a vasútvonalakon a piacon jelen lévő öt magántársaság további 300 - többnyire regionális - személyszállító járatot közlekedtet.








EZT OLVASTA MÁR?

X