Ilyen a román babakötvény tervezete: 10 ezer euró jár minden újszülöttnek


-A A+

Romániában is történt próbálkozás a Magyarországról már ismert, és az erdélyi magyar állampolgárokra is kiterjesztett babakötvény bevezetésére. A parlamentben lévő tervezet szerint 10 ezer euró támogatást ad a román állam 18-ik évének betöltésekor valamennyit 2018. január elseje után világra jött újszülöttnek.

Az Antena1 által vasárnap ismertetett jogszabály szerint megszületésekor az állam számlát nyit az újszülöttnek a CEC Bankban, amelyre naponta egy eurót helyez el. Így amikor a gyermek nagykorúvá válik, a számlán a kamatoknak köszönhetően már 10 ezer euró lesz.

A kedvezményezett azonban nem költheti akármire a pénzt: csak egyetemi tanulmányainak kifizetésére, lakásvásárlásra, egy vállalkozás beindítására, vagy pedig egy drága orvosi kezelés fedezésére fordíthatja. Ugyanakkor a 18-ik évét betöltő fiatal csak akkor juthat hozzá az összeghez, ha befejezte a tizenkettedik osztályt.

A 10 ezer eurós támogatás elidegeníthetetlen, kizárólag a kedvezményezettet illeti meg, és nem örökölhető. A tervezet szerint célja a fiatalok életkezdésének megkönnyítése, a továbbtanulás ösztönzése. Szépséghibája, hogy már egy éve benyújtották a parlamentb a Új Románia Párt (PNR) honatyái, s azóta sem hallani róla.








EZT OLVASTA MÁR?

X