Máris leszakadt a vakolat egy hétfőn felavatott óvodában
Egy jó darab vakolat szakadt le egy hétfőn felavatott újszentannai óvodában. Az építkezés több mint négy millió lejbe került. Az oktatási intézményben 105 gyermek tanul – tájékoztat a News.ro hírportál.
A több mint egy négyzetméteres vakolat az egyik mosdóban omlott le, senki nem sérült meg. Ennek ellenére a szülők nincsenek megnyugodva, gyermekeik biztonságáért aggódnak. „Amíg az egész épületet meg nem vizsgálják, semmi garanciánk nincs arra, hogy nem fog rászakadni a mennyezet a gyerekekre” – mondta egy szülő.
Az óvoda építését tavaly szeptemberben befejezték, de mivel nem volt időben rácsatlakoztatva a gázhálózatra, valamint későn szerezték meg a szükséges működési engedélyeket, az épületet csak hat hónappal később nyitották meg.
Az Arad megyei település alpolgármestere, Cornel Gligor elmondta, vizsgálják az ügyet. „Nem normális, hogy egy új épületben leszakadjon a vakolat”, vélekedett, majd hozzátette, az új óvodát az oktatási minisztérium építtette, így az épület még nem a polgármesteri hivatal tulajdona.
A javítási munkálatok költségei nagy valószínűséggel a kivitelezőt fogják terheni.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni