Sikkasztási ügy: Vilcsek Károly visszafizeti a pénzt a Báthory Szülői Szövetségnek


-A A+

Két év alatt visszafizeti a kolozsvári Báthory Szülői Szövetség kasszájából hiányzó 40 ezer lejt a szervezet korábbi elnöke. Nem lesz bírósági ügy a sikkasztásgyanús történetből.

Egyezség született kedden a Báthory Szülői Szövetség és a nagy múltú kolozsvári iskola tevékenységét segítő szervezet sikkasztással gyanúsított volt elnöke között. E szerint Vilcsek Károly közjegyző előtt vállalja, hogy 24 hónap alatt, havi egyenlő összegekben visszafizeti a BSZSZ kasszájából hiányzó 40 ezer lejt, és ha ez nem történik meg, akkor elveszíti egy ingatlanját.

Erről Király Attila, a szövetség jelenlegi elnöke tájékoztatta a Maszolt. Közlése szerint szerdán, közjegyző előtt írják alá az egyezséget Vilcsek Károllyal és a feleségével, aki a fedezetként használt ingatlan résztulajdonosa. A szerződésbe belefoglalják azt is: még egyszer átvizsgálják a könyvelést, és ha a következő 60 napon belül időközben előkerül számla, ami igazolja, hogy Vilcsek Károly a BSZSZ javára is költött el összegeket a hiányzó pénzből, az összeget levonják az adósságból.

A keddi kiegyezés előzményeként a Báthory Szülői Szövetség múlt csütörtökön közgyűlést tartott. A jelen lévő szülői bizottsági elnökökből 18-an arra szavaztak, hogy a BSZSZ bírósági úton követelje vissza a pénzt Vilcsek Károlytól, 17-en pedig arra, hogy ne tereljék jogi útra az ügyet, hanem egyezzenek ki a sikkasztással gyanúsított férfival.

Király Attila elmondta: a bizottsági elnökök egy része attól tartott, hogy ha a kiegyezés mellett döntenek, Vilcsek Károly nem fogja betartani az ígéretét. Időközben azonban kiderült, hogy van a birtokában egy ingatlan, amellyel közjegyző előtt garantálni tudja a törlesztést.

„A szavazás eredménye nagyon szoros volt, ezért hagytunk még a volt elnöknek egy kiskaput. Felajánlottuk neki: ha közjegyző előtt vállalja a pénz visszafizetését és az ingatlanával kezeskedik, nem fordulunk bírósághoz. Ezt Vilcsek Károly kedden elfogadta” – számolt be Király Attila.

Vilcsek Károly álláspontja a sikkasztás gyanújáról itt olvasható.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X