A szenátus megszavazta: már idén munkaszüneti nap lehet nagypéntek


-A A+

Megszavazta szerdán a szenátus a nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánító törvénytervezetet. Kidolgozója, Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő szerint van esély rá, hogy a jogszabály még az idei húsvét előtt hatályba lépjen.

A munkatörvénykönyvet módosító tervezet elfogadását a szenátorok elsöprő többsége támogatta, mindössze egy honatya ellenezte, egy pedig tartózkodott a szavazáskor. A jogszabályt a képviselőháznak is el kell fogadnia, és az államfőnek is ki kell hirdetnie, hogy hatályba lépjen.

A Szabó Ödön Bihar megyei képviselő által kidolgozott tervezetet az iktatásakor 42 honatya támogatta az aláírásával. „Amint a szenátusi szavazáskor is látszott, a javaslatot az összes parlamenti párt felkarolta, tehát a képviselőházban is elsöprő többséggel megszavazzák majd" – nyilatkozta a Maszolnak az RMDSZ politikusa.

Szabó Ödön elmondta, az előterjesztők azt szeretnék, hogy a munkatörvénykönyv módosítása még az idei katolikus húsvét (április elseje) előtt hatályba lépjen. Ehhez az kell, hogy mielőbb a képviselőház elé kerüljön, majd pedig az államfő is kihirdesse a jogszabályt. „Erre én látok esélyt” – fogalmazott kérdésünkre a politikus.

A képviselő azzal indokolta a törvvénymódosítást, hogy nagypéntek az Európai Unió 16 tagállamában (tavaly óta Magyarországon is) munkaszüneti nap. "Sőt, még az Európai Unió intézményeiben, például az Európai Bizottságban is áll a munka nagypénteken” – magyarázta.

Emellett Romániában csak 14 hivatalos ünnepnapot ír elő a munkatörvénykönyv, míg például Belgiumban, Litvániában vagy Cipruson 16-17 munkaszüneti nap van évente. A nagypéntek az egyik legfontosabb hitéleti esemény, ezért munkaszüneti nappá kellene nyilvánítani - olvasható a tervezet indoklásában.

Ezek a jelenlegi munkaszüneti napok

A jelenleg hatályos munkatörvénykönyv a következő dátumokat szabja meg hivatalos ünnepnapként: január 1-2. (újév), január 24. (Moldva és Havasalföld egyesülése), húsvét első- és másodnapja, május 1. (munka ünnepe), június 1. (gyermekek nemzetközi napja), pünkösd első- és másodnapja, augusztus 15. (Nagyboldogasszony), november 30. (Szent András, Románia védőszentjének napja), december 1 (Románia nemzeti ünnepe), december 25. és 26. (karácsony).

A három vallási ünnep helyett más (nem keresztény) közösségek tagjai háromszor két szabadnapot kaphatnak saját hitéletük ünnepei szerint.








EZT OLVASTA MÁR?

X