Adócsalókra csaptak le a maszkosok
A fővárosra és 16 megyére kiterjedő bűnszervezetet számoltak fel.
Százegy helyszínen tartottak házkutatást csütörtökön a rendőrök a különleges erők bevetésével, és a razzia során felszámoltak egy aradi székhelyű adócsalásra „szakosodott” hálózatot, letartóztattak öt személyt, lefoglaltak 16 ezer lej készpénzt, egy 9 mm-es kaliberű gázpisztolyt és hozzá tartozó 27 tölténytárat – számolt be pénteki közleényében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az aradi gazdasági rendőrség által vezetett nyomozás szálai két aradi céghez vezettek, amelyek 2010 és 2017 között fiktív számlák alapján igényeltek vissza áfát, és összesen kétmillió eurónyi kárt okoztak az államnak. A szervezetbe fővárosi, valamint Arad, Hunyad, Temes, Gorj, Giurgiu, Mehedinți, Iași, Galac, Olt, Argeș, Kolozs, Ilfov, Tulcea, Dolj, Szilágy és Krassó-Szörény megyei gazdasági társaságotkat is bevontak, így ott is razziát tartottak. A lefoglalt tárgyak és javak Aradon és Déván kerültek rendőrkézre.
Az adócsalással gyanúsított szervezet „feje” egy 34 és egy 42 éves aradi férfi, illetve a 45 éves könyvelőnőjük, akiken kívül egy strehaiai (Mehedinți megye) cég két ügyvezetőjét is előzetesbe helyezték.
- 33119 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33121 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33121 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33123 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33124 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33124 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni