Mintegy ötezer alkalmazott 186 és 1000 lej között veszített a béréből az egészségügyben


-A A+

Mintegy ötezer egészségügyi alkalmazott veszített a béréből 186 és 1000 lej közötti összegeket - nyilatkozta hétfőn a Frăţia Szabad Szakszervezetek Országos Tanácsának (CNSLR) ülését követően Leonard Bărăscu, a Sanitas Szakszervezeti Szövetség elnöke. 

„Csökkentek a magas beosztásban lévők bérei, a szociális központok, a közegészségügyi igazgatóságok vezetőinek, a kórházak gazdasági igazgatóinak bérei. Nincs rendben, hogy a főnök kevesebbet kapjon, mint az, akit vezet. Gond van a gyógyszerészek, a biológusok, vegyészek béreivel. (...) Előfordul, hogy az igazgatóságokon hárman, akik ugyanabban az irodában dolgoznak, három különböző fizetést kapnak. A bércsökkenések általában nem óriásiak, havi 200-300 lejesek. Az egész ágazatot tekintve, mintegy ötezer egészségügyi alkalmazott veszített a béréből 186 és 1000 lej közötti összegeket” - magyarázta Bărăscu.
Február elején Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy az egészségügyi minisztérium, a szakszervezetekkel együtt kidolgozza a pótlékok odaítélésének szabályzatát.

„Ha az egészségügyben dolgozók sem elégedettek, akkor nincs, amit mondanom” - hangoztatta akkor a miniszter.

A szakszervezetek ugyanakkor a kormányon lévőktől azt a tavaly tett ígéretet kérik számon, amely szerint 2018. március elsejéig minden alkalmazott bére növekedni fog.

A CNSLR - Frăţia hétfői tanácskozásának napirendjén az egységes bértörvény alkalmazásával kapcsolatos észrevételek szerepeltek. 

A szövetség elégedetlennek mutatkozik a 2017/79-es sürgősségi kormányrendelet alkalmazásával is, amelynek értelmében a társadalombiztosítás terhét átruházták a munkáltatóról az alkalmazottra. 








EZT OLVASTA MÁR?

X