Felmérés: a háromszéki diákok inkább isznak, mint kábítószereznek


-A A+

Háromszéken aggasztóan nagy, több mint 90 százalékos azoknak a középiskolás diákoknak az aránya, akik legalább egyszer fogyasztottak alkoholt; 51 százalékuk életében legalább egyszer már megrészegedett. Ezzel szemben kábítószert a Kovászna megyei tanulók 9,1 százaléka fogyasztott, derült ki az Országos Drogellenes Ügynökség Kovászna megyei központjának jelentéséből.

Liliana Lazea irodavezető egy felmérés eredményét ismertette, amelynek keretében tavaly 573 középiskolás diákot kérdeztek meg alkohol-, drog- és cigarettafogyasztási szokásaikról. A szakértő szerint a kutatás során olyan keresztkérdéseket is feltettek, amelyekből kiderült, hogy a diákok feltűnési vágyból csúsztattak vagy nem mondtak igazat. A jelentés megállapította: Háromszéken az alkoholfogyasztás nagyobb veszélyt jelent a kábítószerezésnél, ezért az idei megelőzési, felvilágosítási kampányaik során erre próbálják felhívni a tanulók és szüleik figyelmét.

Liliana Lazea elmondta, az általuk megkérdezett Kovászna megyei tanulók 93,7 százaléka legalább egyszer ivott alkoholt, a fiúk esetében ez az arány magasabb, de a lányok 90 százaléka is fogyasztott már szeszes italt. Mint kiderült, a fiúk 61, a lányok 40 százaléka életében legalább egyszer már megrészegedett.

Az alkoholfogyasztóknál valamivel alacsonyabb a cigarettát kipróbáló tanulók aránya, így a fiúk 54,7 százaléka, a lányok 47,9 százaléka rágyújtott már legalább egyszer. A megkérdezett diákok 9,1 százaléka nyilatkozta, hogy kipróbált már kábítószert is, főként marihuánát vagy etnobotanikus szereket. Bevallásuk szerint legkönnyebben a „szipuzáshoz” használt ragasztóhoz, szerves oldószerekhez lehet hozzájutni. Háromszéken nem jellemző a kokain- vagy heroinhasználat,  ezt a szakértő azzal magyarázza, hogy kisebb a vásárlóerő, a Kovászna megyei tanulók nem engedhetik meg maguknak, hogy 400-500 lejt kifizessenek egy gramm kábítószerért.   

Ismerik a kockázatokat

A tanulók rendkívül tájékozottak, ismerik az alkoholfogyasztás, cigarettázás vagy kábítószerezés kockázatait. Például jó hír, hogy nem keverik az alkoholt gyógyszerekkel, a megkérdezettek mindössze 2,8 százaléka vett be szeszes itallal altatót vagy izomlazítót. Ugyanakkor a többségük azt nyilatkozta, életében legalább egyszer kipróbálná a kábítószert, viszont akik megtették azt mondták, rossz tapasztalatokat szereztek. Liliana Lazea aggasztónak tartja a szipuzás elterjedését, ezért oda szeretnének hatni, hogy kiskorúak a boltokban ne vásárolhassák meg az ehhez használt szereket.

Az Országos Drogellenes Ügynökség Kovászna megyei központjának adatai szerint a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán tavaly 561 személyt kezeltek alkoholmérgezéssel, volt közöttük 13 éves gyerek is illetve hetven év felettiek is. Kovászna megyében az elmúlt esztendőben 11 kábítószerfüggőt részesítettek tanácsadásban. A 18 és 42 év közötti fogyasztókat a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) irányította hozzájuk és egyikük sem utasította vissza a központ segítségét.








EZT OLVASTA MÁR?

X