Első gimnáziumi magyar matematikaverseny


-A A+

Első alkalommal szervezik meg az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt az általános iskolák 5-8 osztályai számára Nagyváradon, március 1-3. között. Az országos megmérettetésnek a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola és az Ady Endre Elméleti Líceum ad otthont.

18 megyéből összesen 184 tanuló és 60 tanár vesz részt a hétvégi, nagyváradi legelső országos matematikaversenyen, amit 5-8 osztályos tanulóknak szerveznek a Brassó megyei Bencze Mihály matematikus kezdeményezésére.

matekverseny

A jelenlegi, általános iskolák számára megszervezett verseny tervezetét még tavaly elfogadta a tanügyminisztérium, és elkészült a verseny szabályzata is. Ennek értelmében minden magyarlakta megyében február közepéig megtartották a megyei fordulót.

A három órás megmérettetésben összesen hat feladat szerepel, ebből négy a tankönyvekből is ismeretes gondolkodóbb feladat lesz, kettő pedig alkalmazott matematika, ahol csak gondolkodásra, logikára van szükség – ismertette a verseny részleteit Bencze.

A minisztérium minden megyéből évfolyamonként egy diákot támogat az országos szakaszra, azon felül a szervezők döntik el a megyénkénti részvételt. A verseny díjait a minisztérium és a szervezőbizottság tagjai biztosítják.

A Bencze Mihály matematikus által szervezett matematikaversenyek története 1989-ben kezdődik, amikor megszületett az Erdélyi Magyar Matematikaverseny a 9-12 osztályos tanulók részére, es rá egy évre a Kárpát-medencét átölelő Nemzetközi Magyar Matematikaverseny Magyarország, Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja részvételével – tudtuk meg Bencze Mihálytól, aki azt is elárulta, a korosztály nemzetközi versenyének kidolgozása is készülőben van. Reményei szerint jövőre már ezen is tudják fogadni a kis okosokat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X