Óriási a kamiontorlódás a román-magyar határon


-A A+

Az elmúlt 24 órában több mint kilencezer kamion lépte át a nyugati országhatárt, tíz kilométeres a sor Nagylaknál.

A román határrendészet az állomány létszámának a megnövelésével próbálja gördülékenyebbé tenni a teherforgalmat a román–magyar határon. Sajtóbeszámolók szerint hétfőn a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelő előtt tíz kilométeres kamionsor torlódott fel, s a gépkocsivezetők hangos tülköléssel nyilvánították ki az elégedetlenségüket.

A határrendészet főfelügyelőségének közleménye szerint a több órás késlekedést részint a magyarországi hétvégi kamionstop, de főként a múlt heti bulgáriai nagy havazás okozta, ugyanis déli szomszédainknál napokig szünetelt a teherforgalom, de aztán egyszerre indultak útnak Nyugat-Európa felé a szállítók, és nagyjából egyszerre is érkeztek Románia nyugati határátkelőihez, egyben a schengeni övezet keleti határához.

A tájékoztatás szerint a magyar határrendészek az Európai Unió által tavaly áprilisban bevezetett szisztematikus ellenőrzést alkalmazzák, ezért is nőtt meg a várakozási idő, de a román határrendészek felvették velük a kapcsolatot a folyamat felgyorsítása érdekében. Hangsúlyozzák, hogy a román oldalon kamiononként átlagosan 2-5 percet vesz igénybe az ellenőrzés.

Egyébként az elmúlt 24 órában a román–magyar határ Szatmár, Bihar és Arad megyei szakaszain 9250 teherautó fordult meg, ebből kb. 6000 a kilépő sávban. Jelenleg az autópálya határátkelőn négy terminálon folyik az ellenőrzés, Borsnál három, a nagylaki közúti határátkelőhelyen és Gyulavarsándnál két-két sávon léptetik ki a kamionokat. A sofőröknek azt javasolják, hogy kövessék a román határrendészet honlapján elérhető online forgalomfigyelő alkalmazást.

A személyforgalom zavartalan a határátkelőkön – tették hozzá a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X