Igazi meglepetéssel készül az RMDSZ Nőszervezet nőnap alkalmából


-A A+

Rendhagyó ajándékkal készül az RMDSZ Nőszervezet nőnap alkalmából: beindítják azt az internetes oldalt, amely magyarul nyújt segítséget a bántalmazott nők számára. A neeem.ro oldalon az érintettek megtalálhatják, hová fordulhatnak segítségért, ha úgy döntenek: kilépnek a bántalmazó kapcsolatból. Az RMDSZ Nőszervezet idén a képzésekről sem mond le, hiszen az alapszabályzat-módosítással elfogadott kvóta alapján a szövetség vállalta: a helyi és a megyei döntéshozó testületekben 33, illetve 15 százalékos arányban adnak helyet a nőknek. 2018 a sorsfordító nők éve is lesz.

Tavaly az RMDSZ Nőszervezet több célt is kitűzött magának. Azért, hogy a helyi közösség igényeire tevékenységekkel, eseményekkel adhasson választ, pályázatokat hirdetett meg. A pályázatokkal lehetőséget nyújtottak arra, hogy a helyi szervezetek tevékenységeinek költségét meg tudják téríteni. Kolozsvári sajtótájékoztatóján a nőszervezet elnöke, Biró Rozália példaként említette a húsvéti zsongás eseménysorozatot, a méhnyakrák elleni mozgalmat, illetve a Sikeres nők iskoláját.

A nőszervezet célja volt az is, hogy elérjék: a helyi döntéshozó testületekben több nő kapjon helyet. Az RMDSZ tavalyi kongresszusán sikerült úgy módosítani az alapszabályzatot, hogy a helyi, illetve a megyei döntéshozói testületekben 33, illetve 15 százalékban a nőszervezet delegálhasson tagokat. Biró Rozália a Maszolnak elmondta, nem tűztek ki arra vonatkozóan határidőt, hogy ennek mikorra kell teljesülnie, de reméli, a következő két mandátum alatt ez sikerül.

A nők elleni erőszak elleni kampány, a NEEEM tavaly igazi mozgalommá nőtte ki magát, erről Biró Rozália és a nőszervezet ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla is elismerően nyilatkozott. A mozgalomból hozott információk és tapasztalat odáig vezetett, hogy sikerült beterjeszteni az Európai Néppárt nőszervezete elé egy olyan állásfoglalást, amelyet aztán a Néppárt is elfogadott. Az állásfoglalás a nők elleni erőszak ijesztő méreteire hívta fel a figyelmet, arra, hogy ez nem lehet magánügy, hanem közösségi üggyé kell változtatni. Az állásfoglalás felszólítja a tagállamokat és a tagállamokon belül a néppárti politikai alakulatokat, hogy cselekedjenek a jelenség visszaszorításáért, illetve hogy biztosítsanak finanszírozást a megelőző, tájékoztató események, programok számára.

„Itt az ideje, hogy kihúzzuk magunkat!”

A nőszervezet idei prioritásairól Hegedüs Csilla számolt be. Elmondta, folytatják azoknak a nőknek a képzését, akik a helyi és a megyei döntéshozói testületekben dolgoznak, hogy minél hatékonyabban láthassák el feladatukat."Jó lenne, ha más szervezetek, pártok is úgy gondolnák, szükség van az élethosszig tartó tanulásra" - jegyezte meg Hegedüs. Emellett a MIÉRT-tel közösen fiatal nők képzésére is sor kerül, hogy így motiválják a közéleti szerepvállalásra őket.

A nőszervezet idén a Sorsfordító nők az elmúlt 100 évben címmel bonyolítja le azt a projektjét, amely kiállításokkal, beszélgetésekkel mutatja be azokat az erdélyi magyar nőket, akik nagyot alkottak a helyi közösségekben, de nem csak. A projekt kedden startolt az adatgyűjtéssel 11 megyében. Olyan nőket (tanítónőket, papnőket, sportolókat, orvosnőket, polgármesterasszonyokat, kulturális élet szervezőit, civil szférában tevékenykedőket) kutatnak fel, akik mozgatórugóként hozzájárultak közösségük fejlődéséhez. A kiállításokról Hegedüs Csilla csak annyit árult el, hogy személyesre tervezik, többek között személyes tárgyak, ruhák segítségével szeretnék szemléltetni a kiválasztott nő személyiségét. A kiállítás több nyelven, angolul és románul is kommunikál majd a közönséggel.

Hegedüs elmondta, csatlakoznak az RMDSZ Ezer év Erdélyben, száz év Romániában projektjéhez is, amellyel hidat szeretnének építeni a román és a magyar közösség között. "Azt szeretnénk, ha nem egymásnak feszülés volna, hanem tudnánk közösen gondolkodni arról, hogy milyen legyen a közvetkező száz éve Romániának" - mondta a nőszervezet ügyvezető elnöke.

Az RMDSZ Nőszervezet március nyolcadikára rendhagyó ajándékkal készül: beindítják a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom hivatalos oldalát, amellyel elsősorban a bántalmazott nőkön szeretnének segíteni. Az oldal naprakész információkkal szolgál arról, hová fordulhatnak segítségért az érintettek, melyek azok a lépések, amelyeket meg kell tenniük ahhoz, hogy önmagukat és gyermekeiket biztonságban tudják. A holnapon közzéteszik majd azokat a zöld számokat is, amelyeken magyarul kérhető segítség.

Hegedüs Csilla elmondta, reméli, hogy a parlament már júniusban elfogadja azt a törvénytervezetet, amely a bántalmazott nők helyzetét jelentősen megkönnyítené. A tervezet minél gyorsabb elfogadására azért is szükség lenne, mert végre tanácsadó központokat, védett házakat lehetne létrehozni. Hegedüs elmondta, a nőszervezet nagy figyelemmel fogja követni azt, hogyan ültetik majd gyakorlatba a törvényt.








EZT OLVASTA MÁR?

X