Terhes anyuka eshetett az influenza áldozatául Hargita megyében


-A A+

Elhunyt kedden a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban egy 36 éves várandós nő. A feltételezések szerint a terhességének 24-ik hetében járó nő halálát az influenza okozta.

A Gyergyószentmiklós környékéről származó nőt február 27-én légezési elégtelenségekkel szállították be kórházba, és az intenzív osztályon kezelték. Az állapota azonban nem javult, március 6-án elhunyt – tudtuk meg dr. Konrád Judittól, a megyei kórház ideiglenes menedzserétől.

„A klinikai vizsgálatok alapján azt állapították meg a szakemberek, hogy influenzafertőzése volt, azonban a végleges eredményeket még várjuk Bukarestből” – nyilatkozta portálunknak Konrád Judit.

Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a mintákat a Cantacuzino Intézetbe küldték, azt pedig, hogy mikor lesznek végleges eredmények, még nem lehet tudni.

Úgy értesültünk, hogy az elhunytnak ez volt a harmadik terhessége, krónikus betegsége nem volt, az egyetlen tényező, amely befolyásolhatta az állapotát, a túlsúlya volt.  

Hargita megyében egyébként idén 14 influenzás esetet tartanak számon, azonban a fertőzéstől szenvedők száma ennél jóval magasabb lehet. Február 19. és 25. között 2697 ember szenvedett felső légúti betegségekben, számuk a múlt hétre 2471-re mérséklődött. A tüdőgyulladásban szenvedők száma is csökkent, míg február utolsó előtti hetében 146 esetet jeleztek, addig múlt héten 119-et.

87-re emelkedett az influenza miatt elhunytak száma - közölte a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT). A legutóbb elhunyt személy más betegségben is szenvedett, és nem volt beoltva influenza ellen. Egy 87 éves Kolozs megyei asszony esett a B típusú fertőzés áldozatául. (Agerpres)







EZT OLVASTA MÁR?

X