Orvosi vizsgálathoz kötnék a pásztorkodást Csíkszentgyörgyön


-A A+

Minden olyan pásztornak, aki részt vesz az élelmiszerek előállításának folyamatában, ezentúl vérvételre kell jelentkeznie, és egészségi állapotát igazoló dokumentumot kell kérnie a háziorvosától. Az elképzelést a Csíkszentgyörgyi Közbirtokosság vezetősége a március közepén megtartandó közgyűlésen terjeszti elő.esztena

A rendelkezésre azért van szükség, mivel a tavaly nyáron foglalkoztatott pásztorok egyike fertőző betegségben szenvedett, és az előállított tejtermékek által továbbterjeszthette azt – fogalmazott Kézdi József, a Csíkszentgyörgyi Közbirtokosság elnöke a héten adott interjújában a szekelyhon.ro-nak. Kézdi értesülései szerint a környéken ezt senki nem követeli, habár szükséges lenne. Elmondása szerint a pásztorok közül csak azoknak lenne kötelező részt venni az orvosi vizsgálaton, akik közvetlenül érintettek az élelmiszerek előállítási folyamatában, azaz a „fejőknek és a főzőknek".








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X