Sportnapok nagycsaládosok számára


-A A+

Idén harmadik alkalommal szervez Sportnapokat a Kárpát-medencei Nagycsaládosok számára Nyárádszeredában a Erdélyi Családszervezetek Szövetsége.

Az augusztus 3-5. között megtartandó rendezvényre három, vagy ennél több gyerekes családokat várnak.csalad sport

A jelentkezők között eddig főleg erdélyi és felvidéki családok szerepelnek.

Az sportnapokra mintegy 100 személyt tudnak fogadni.

„Első alkalom, hogy nem saját forrásokból, hanem a magyarországi Nemzeti Erőforrások Minisztériumának támogatásával szervezzük meg a rendezvényünket" – nyilatkozta a maszol.ro-nak Csíki Sándor szervező, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke.

Hozzátette: jövőre bátrabban fognak pályázni és remélik, hogy több személy számára szervezhetnek sportnapokat, „szélesebbre nyithatják a kaput".{loadposition OTP}

A sportnapok programja:

Augusztus 3., péntek

17 óra –vendégek fogadása
18 óra – szállásfoglalás
19 óra – közös vacsora helyiekkel
20 óra – röplabda bemutató
22 óra – technikai értekezlet és a Csaba királyfi Torna csoportsorsolása.

Augusztus 4., szombat

  9 óra – reggeli
10 óra – labdarúgó, röplabda és tollaslabda mérkőzések a Városi Sportpályán (Sportklub)
14 óra – ebéd
15 óra – kézműves kiállítás meglátogatása (Sportcsarnokban)
17 óra – Csaba királyfi Torna – Kisdöntő és Döntő
20 óra – vacsora
21 óra – koncert – Bojtorján.

Augusztus 5., vasárnap

  9 óra – reggeli
10 óra – eredményhirdetés, a Csaba királyfi Torna díjazása
10 óra 30 perc – Csaba királyfi szoborkoszorúzás
11 óra – a nyárádszeredai lovastanya meglátogatása, lovaglás
12 óra – kötetlen beszélgetés a Kárpát-medencei Családláncról








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X