Aradon számolták fel az ország legnagyobb kenderültetvényét


-A A+

Az ország eddigi legnagyobb kenderültetvényét számolták fel a hatóságok, akik pénteken Aradon egy kendertermesztéssel és -forgalmazással foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetre csaptak le.trafic-droguri-arad

A hatóságok pénteken kilenc helyen végeztek házkutatást Aradon és Bukarestben annak érdekében, hogy felszámolják a bűnszövetkezetet, amelynek három vietnámi állampolgár is tagja volt. Ők kendertermesztéssel foglalkoztak, majd a növényt kannabiszként az Európai Unió különböző tagországaiban értékesítették.

A szervezett bűnözés ellenes ügyészség Arad megyei munkatársai a házkutatások során 30 kilogramm szárított kendert találtak, valamint 3 ezer kendertövet, amelyeket aradi csarnokokban termesztettek. Ezek a csarnokok a kommunizmus idején termelőszövetkezeteknek adtak otthont.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X