Bántalmazták is a baróti fiatalt a „bazmegelő” rendőrök


-A A+

Bántalmazták is a rendőrök szombat este azt a baróti fiatalembert, akit előzőleg „bazmegelve” igazoltattak – tudtuk meg az áldozattól.

Beszámolója szerint a rendőrség közelében intették le az autóját a hatóságiak. Négyen voltak, egyikük sem mutatkozott be, s nem volt rajtuk tányérsapka. „Meg is kérdeztem tőlük, hogy kik ők, s ha rendőrök, miért nincs rajtuk sapka. Fel voltak háborodva, és rám támadtak, hogy merek ilyesmiket kérdezni” – idézte fel a fiatalember.

Ezután kérték el a sofőr és a mellette ülő társa iratait, és következett az egyik – magyar – rendőr minősíthetetlen hangnemű fenyegetőzése, "bazmegelése". Ekkor derült ki az is, hogy túl hangosan szólt a zene az autóban, ezért állították meg őket. A sofőr igazoltatását követően felszólították őket, hogy szálljanak ki az autóból, és bekísérték őket a rendőrségre.

 A gépkocsit vezető fiatalembernek ki kellett ürítenie a zsebeit és ki kellett kapcsolnia a telefonját, amikor beléptek az őrsre. Az egyik irodába vitték őket kiállítani a jegyzőkönyvet, s továbbra is minősíthetetlen hangnemben beszéltek velük. „Bármit mondtam, azt kiabálták, hogy fogjam be a szám” – mesélte. A sofőr nem tudja, hogy mekkora összegre bírságolták. „Nem beszélek jól románul, nem értettem a jegyzőkönyvet, ezért alá sem írtam” – részletezte.

Ez nagyon felbőszítette a rendőröket. Egyikük azzal fenyegette, hogy úgyis ki kell fizetnie a büntetést, mert az önkormányzat kiküldi a lakcímére a jegyzőkönyvet. A legbrutálisabb azonban a magyar rendőr volt. „Megfogta a füleimet, és előre-hátra ráncigálta a fejemet” – mondta a fiatalember.

A történet azonban ezzel nem ért véget. Miután a fiatalember hazaért, kiposztolta a Facebook-oldalára az igazoltásukról készült felvételeket. Vasárnap az egyik román rendőr megfenyegette, hogy ezért is megbírságolják. „Azért is megbüntetünk titeket, amiket a Facebookra írtatok. A közösségi oldal ugyanis nyilvános térnek számít” – írta a fiatalembernek.

Mint ismert, a fiatalok birtokában lévő felvételek azt bizonyítják, hogy a rendőrök megszegték a hivatásuk etikai kódexét, amely szerint tiszteletet kell tanúsítaniuk az állampolgárok iránt, igazoltatás közben pedig határozottan, de udvariasan kell fellépniük.

Az esetről megkérdezzük a baróti rendőrség parancsnokát is. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.








EZT OLVASTA MÁR?

X