Szent György Napok: vonzóbb kínálattal ünnepli 10. születésnapját az Ifjúsági Udvar


-A A+

Tíz éves lett a Szent György Napokon rendszeresen működő Ifjúsági Udvar, éppen ezért frissítették a kínálatot – mondták el a szervezők kedden.

Kelemen Szilárd-Péter, a HÁRIT elnöke elmondta: “Fontos egy kicsit visszatekintenünk arra, hogy honnan is indult el ez a kezdeményezés. Első alkalommal 2009-ben került megszervezésre az Ifjúsági Udvar, akkor persze még ifjúsági sátorként, azzal a céllal, hogy a fiatalok számára teremtsünk egy találkozóhelyet. Mára már a rendezvény kinőtte magát és a vártnál jobb eredményekre tettünk szert."

Mint rámutatott: az idő elteltével számos újítást vezettek be, de a cél ugyanaz maradt." Fontosnak tartjuk kiemelni azt, hogy a rendezvényt az ECOU ifjúsági szervezettel közösen bonyolítjuk le és kiválóan zajlik a közös munka. Létrehoztuk a fiatalok szigetét a város szívében. Fontos kihangsúlyozni, hogy idén, a Centenárium évében éppen 10. alkalommal kerül megrendezésre az Ifjúsági Udvar. Így számos újdonságra, meglepetésre számíthatnak a fiatalok."

Antal Balázs, az Ifjúsági Udvar főszervezője bejelentette, idén első ízben az együttműködés nevében az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) megszervezi a helyszínen a csütörtöki Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját. Kifejtette: az Ifjúsági Udvar idén tizedik évét tölti be, ezt a trendi és fiatalos programok mellett a #10yrs hashtaggel jelzik. Idén első alkalommal hirdettünk meg jelentkezést az önkénteseknek, erre 178-an jelentkeztek, és mind a 178 önkéntes jelentkezését elfogadtuk. Idén éppen ezért két alapja lesz az Ifjúsági Udvarnak: az első, amely az előző években is, az udvarba látogatók szórakoztatása, a második pedig az önkéntesek fejlődésének segítése előadások, képzések és számukra létrehozott programok által. Idén is lesznek közönségtalálkozók, ezek közül kiemelkedik a WellHello, melyre szombaton 19 órakor kerül sor.

Az Ifjúsági Udvaron idén fiatal vloggerek kerekasztal-beszélgetését szervezik meg, de sportolókat is meghívnak és lemezlovasokat és humoristákat is – emelte ki Antal, hozzátéve: „Kovászna megye mind a 13 diáktanácsa is jelen lesz, akik meg fogják vitatni a középiskolák problémáit”

Alexandru Újvárosi, az ECOU ifjúsági szervezet elnöke elmondta: “Fontos a rendezvény célja és üzenete. Tíz éve sikerül közösen, talán a város egyik legnagyobb ifjúsági programját megszervezni, évről évre növekedni és a fiatalokhoz szólni. Az Ifjúsági Udvar idén is teret ad a tehetséges emberek számára, hogy megmutathassák magukat a nagyközönségnek a Saint George's Got Talent tehetségkutatón. Számos meglepetéssel készülünk, amelyek hozzájárulnak az eseményünk színvonalának a növeléséhez.”

Az Ifjúsági Udvar színpadán fellép a Soulwave zenekar, a Dreamland-ből átalakult 4Street zenekar, DJ Brny és Deejay Lillboy, Nick Havsen, White Nights, Ráduly Botond Manó.

Címlapi illusztrációnk forrása: Facebook/Háromszéi Ifjúsági Tanács








EZT OLVASTA MÁR?

X