Megelőznék a tragédiát: emlékezés a 36 évvel ezelőtti földrengésre


-A A+

Csaknem száz bukaresti iskola van kitéve földrengés okozta veszélyeknek, a kisebb roncsolódástól egészen az összeomlás kockázatáig – adta hírül a HotNews hétfőn, március 4-én, a tragikus bukaresti földrengés 36. évfordulóján. A földrengés által veszélyeztetett körülmények közt tanuló gyerekek száma 26 ezer.bulina rosie1

Az elgondolkodtató tényre egy, a svédországi nagykövetség által szervezett sajtótájékoztató alkalmával világítottak rá, amin jelen voltak a fővárosi tanfelügyelőség és a bukaresti katasztrófavédelem illetékesei is. A felsorolt intézmények egy közös projektet indítottak el, aminek célja a fővárosban tanuló diákokat felkészíteni, mi a teendő egy esetleges nagyobb méretű földrengés alkalmával.bulinarosie3

Az 1977. március 4-i földrengés Románia teljes területén érződött, Bukarestben 1391 személy vesztette életét. A Richter skála szerinti 7,2 fokos földmozgás egy percnél kevesebb ideig tartott, 11300 személy sérült meg és mintegy 35 ezer lakás omlott össze, a legtöbb Bukarestben. Számos épület azóta is fokozott földrengésveszélynek van kitéve, ezt az épület oldalára erősített vörös korong jelzi.bulibarosie2

Az országos Földtani Intézet jelenlegi felszerelése képes fél perccel a földrengés előtt jelezni annak közeledtét, lehetővé téve a magas kockázató berendezések automatikus lezárását, mint például az országban működő nukleáris erőművek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X