Év végéig lezárják a pataréti szeméthegyet?


-A A+

Év végéig lezárják a hetvenes évek óta gyűlő pataréti szeméthegyet - ígérte a Kolozs megyei tanács elnöke, Alin Tişe keddi sajtótájékoztatóján.

A Kolozsvár határában lévő szemétlerakót már korábban le kellett volna zárni, ám a szeméthegy tavaly megcsúszott és gondokat okozott. Elzárta a közelben lévő Zăpodie patak medrét, így a szeméttelepből tisztítás nélkül kifolyó csurgalék hatalmas tóvá duzzadt. A 8,5 hektárosra terebélyesedett, mérgező anyagokkal teli tavat március végén tisztítás nélkül lecsapolta a kivitelező, ezért a környezetvédelmi őrség bűnvádi feljelentést tett és százezer lejes bírságot rótt ki. A mérgező anyagokkal teli víz a Szamosba került.

A szeméthegyből kifolyó mérgező csurgalék a domb másik oldalán szintén felgyűlt, tóvá duzzadt, ennek tisztítására a felelős Kolozs megyei tanács egy fordított ozmózissal működő tisztítóberendezésre írt alá szerződést. A hónapok óta álló berendezést viszont még nem üzemelték be, mert nem tudták beszerezni a megfelelő engedélyeket. Alin Tişe megyeelnök keddem úgy nyilatkozott, hogy a berendezést a közeljövőben működésbe lép.

Ugyanakkor támfal építését is tervezik, amely megakadályozza majd, hogy az esetleges földcsuszamlások kárt tegyenek a szeméttelep közelében haladó terelőútban. Alin Tişe kijelentette: ez év végéig átadják az integrált hulladéktároló központot, ahol Kolozs megye összes településéről egy helyre gyűjtik majd a szemetet.

Tişe csak ígérget?

Szakáts István, a pataréti szemétgondokat figyelemmel követő aktivista korábban a Maszolnak elmondta, szerinte még évekig várhatunk arra, hogy a pataréti szeméthegyet lezárják. Emlékeztetett, a szennyvíztisztító állomást hónapok elteltével sem sikerült beüzemelni. Szakáts István szerint a kényes pontot a tisztításból visszamaradt iszap jelenti. A kivitelező, Nordconforest tiltakozik amiatt, hogy az csúszós iszap a szeméthegyre kerüljön, hiszen miatta ismét megcsúszhat a szeméthalom.  A törvény viszont tiltja, hogy az iszapot bárhová elszállítsák.

A cég csak akkor egyezne bele az említett megoldásba Szakáts információi szerint, ha garanciát kap arról, hogy nem fog megcsúszni a szeméthegy. Ehhez a megyei tanácsnak meg kellene építenie egy hatalmas támfalat. A támfal felépítéséhez viszont csak akkor kezdhet neki a tanács, ha a tavat lecsapolták. "Így sorban minden megfojt valami mást. Ezzel a kapacitással, ezzel a politikai akarattal megoldhatatlan lesz a szeméthegy lezárása a következő 5-10 évben" - véli Szakáts. Alin Tişe úgy tájékoztatott, hogy a visszamaradt iszapot elégetik.

Szakáts István szerint a szeméthegy lezárását az is hátráltatja, hogy a kivitelező és a megyei tanács "orrolnak egymásra". A Nordconforest azért elégedetlen a megyei tanáccsal, mert Szakáts információi szerint az hazudott, amikor nem tájékoztatta a céget: 500 ezer köbméter földdel többet kell megmozgatniuk a szeméthegy lezárásához. A megyei tanács szerint a cég tudta, hogy erről van szó, mégis aláírta a szerződést csak azért, hogy később zsarolni tudjon. "Óriási pénzekről van szó, és nem is nagyon látszik a munkálatok vége. Jelen pillanatban a szemétdomb lezárása 23 százaléknál tart, és nem nagyon valószínű, hogy fog előre haladni" - mondta Szakáts István aktivista.

Ami az integrált hulladéktároló központ befejezésének év végi határidejét illeti, Alin Tişe szavainak ellentmond az, hogy március végén a környezetvédelmi őrség kilátogatott a helyszínre és megállapította, hogy alig haladtak a munkálatokkal. Az integrált hulladéktároló központnak évek óta meg fel kellett volna épülnie.

Alin Tişe kedden úgy nyilatkozott, hogy határidő előtt lezárták a tordai és a szamosújvári szemétlerakót, amelyek nem feleltek meg a szabványoknak. Elmondta, a tordai és a szamosújvári szemétlerakatot legkésőbb júniusban kellett volna bezárni, de a munkálatokkal már most, áprilisban végeztek. Múlt héten a bánffyhunyadi szeméttelepet is lezárták, három hónappal a kötelező határidő előtt. Jövő évben kerül sor a dési és az aranyosgyéresi, szintén nem a szabványoknak megfelelő szemétlerakatok bezárására.







EZT OLVASTA MÁR?

X