Parkosítanák a sepsiszentgyörgyi főtér prefektúra előtti részét


-A A+

Sepsiszentgyörgy önkormányzata ismét megpróbálkozik a főtér felső felének parkosításával. A prefektúra és megyei tanács előtti téren a téli időszakban egy nagy méretű korcsolyapályát állított föl az önkormányzat, most azonban leszerelték a sportlétesítményt, és ismét üresen tátong a terület.

Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, keresik a megoldást, várják az ötleteket olyan létesítmény elhelyezésére, amelyhez nem kell építkezési engedély, illetve amely nem zavarja a szomszédos közintézmények tevékenységét.

A polgármester szerint a most érvényes területrendezési terv teret lát elő, ezért ott nem tudnak építkezni. A polgármester valószínűnek tartja, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ismét megpróbálkozik a vonatkozó városrendezési terv módosításával. Azt szeretnék, ha az említett területet parkosítanák.

Mint arról korábban beszámoltunk, erre a helyszínre tervezte az önkormányzat a „sárkánydombnak” nevezett térplasztikát. Ezt viszont a román közösség, a prefektúra és az erőszakszervezetek akadékoskodása miatt nem sikerült megvalósítani, a városrendezési terv módosítását például nem hagyta jóvá a titkosszolgálat. Antal Árpád kifejtette: úgy érzékeli, az elmúlt időszakban ezeknek az intézményeknek a tevékenysége elkezdett közeledni az alkotmány és a törvények által előírt hatáskörökhöz.

„Úgy tűnik, ezek az intézmények jó irányban változtak, elkezdtek valós feladataikkal foglalkozni”, mondta Antal Árpád, aki szerint valószínű, hogy az önkormányat még egyszer nekifog a területrendezési terv módosításának, bízva abban, hogy ezúttal más választ kapnak, mint korábban. A rendezési terv módosításában parkosítást látnának elő.








EZT OLVASTA MÁR?

X