A tanügyminiszter szerint még nem végleges az egyetemi helyek száma


-A A+

Még nem végleges az egyetemi helyek száma, hiszen csak ősszel osztják szét a tartalék helyeket - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Valentin Popa tanügyminiszter, aki tagadta, hogy az elosztás politikai ismérvek alapján történt volna. 

'Az a vád ért, hogy politikai kritériumok alapján osztottuk el a helyeket. Nem igaz' - jelentette ki a miniszter. A szaktárca adatai szerint az egyetemek 144 helyet veszítenek összesen alapkézésben, 700 helyet a mesterképzésben és körülbelül 70-80 helyet a doktori képzésben. 

A miniszter kifejtette, a Románia fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű, és ezért prioritásként kezelt szakterületeket már 2014-től támogatnia kellett volna az államnak. Valentin Popa ugyanakkor kijelentette: a helyek csökkentése nincs összefüggésben azzal, hogy az illető egyetem rektora aláírta-e vagy sem az őt támogató állásfoglalást mandátuma kezdetén. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége közölte: ha az oktatási minisztérium nem áll el attól a tervétől, hogy tandíjmentes helyeket vesz el a mesteri és doktori képzésen a legrangosabb romániai egyetemektől, akkor Románia lekerül a nemzetközi porondról. Ugyanakkor hangsúlyozták: amennyiben a szaktárca nem változtatja meg döntését, a BBTE tanári kara és diáksága japánsztrájkba, majd általános sztrájkba kezdhet.

Mint ismert, a tanügyminisztérium a 2018-2019-es egyetemi tanévre kevesebb tandíjmentes helyet szabott ki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Bukaresti Tudományegyetem, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem és a bukaresti közgazdasági egyetem számára. A BBTE-n például így a jövő tanévben 29-cel kevesebb hely jut az alapképzésen, 200-zal a mesterképzésen és 48-cal a doktori képzésen. Eközben olyan egyetemek kaptak tandíjmentes doktori és mesteris helyeket, mint a suceava-i egyetem, ahol korábban Valentin Popa tanügyminiszter rektori tisztséget töltött be.

A BBTE versenyképességért is felelős rektorhelyettese, Daniel David szerint félő, hogy a nemzetközileg elfogadott rangsorolási elvek helyett belső, elferdített érdekek alapján történik a felsőoktatási intézmények új hierarchiájának felállítása. A rektorhelyettes szerint fennáll a gyanú, hogy a helyek csökkentése egyfajta büntetés a minisztérium részéről azon egyetemekkel szemben, amelyek az évek során megengedték maguknak, hogy kritikusan viszonyuljanak a politikai és adminisztratív döntésekhez.

A szaktárca döntése ellen a diákok is tiltakoztak








EZT OLVASTA MÁR?

X