Antal Árpád: a MOGYE-t minden erdélyi magyar összefogásával lehet megmenteni


-A A+

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) összeolvasztása a Petru Maior egyetemmel, a Bolyai egyetem megszüntetésére emlékeztet, azt akkor Ceaușescu és Iliescu valósították meg, mutatott rá Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta: ma létezik egy egyetem, a MOGYE, amelynek szenátusa tüntetően nem tartja be a romániai törvényeket és ebből sportot is űz. Ha Románia jogállam, akkor a közigazgatási bíróság az egyetem összevonásáról szóló határozatot meg kellene szüntesse, hiszen a marosvásárhelyi MOGYE-t multikulturális egyetemként határozzák meg és nem lehet, hogy az egyik fél beleegyezése nélkül olyan döntést hoznak, amelyik a másik fél beolvadásához vezet, fejtette ki Antal Árpád. 

Úthengerként mennek át rajtunk – jellemezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) összeolvasztásának ügyét a sepsiszentgyörgyi elöljáró, aki szerint egyetlen esélyünk van, ha megfogjuk egymás kezét és szembe megyünk a rendszerrel. Ellenkező esetben évente egy-két olyan döntést hoznak, amely ellehetetleníti a magyar közösséget.

Antal Árpád elmondta, tudatában van, hogy népszerűtlen lesz a nyilatkozata, de amíg nem mutatunk fel közösségi erőt az utcán, addig nincs, amit elvárni a politikumtól, mert az a néhány ember csak a rendelkezésére álló eszközökkel tud élni.

A közös felelősség minden erdélyi magyaré – mutatott rá a sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint, ha egy városnapi koncertre ki tudunk menni 50 000-en, vagyis szórakozni tudunk együtt, nagy számban, de jogaink érdekében szervezett tüntetéseken csak 5000-en gyűlünk össze, akkor várhatjuk, hogy mit tesznek még ellenünk, milyen jogot vesznek el.  Hozzátette: a Székelyek Nagy Menetelése annak idején a résztvevők nagy száma miatt elérte a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét is, de annak a megmozdulásnak nem volt folytatása.








EZT OLVASTA MÁR?

X