Négyszázötven Kolozsváron tanuló kétnyelvű diák is részt vett abban a nemzetközi kutatásban, amely nyelv és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos viszonyulásokat vizsgálta. Ebből kiderült, hogy nyelvtanilag minél nem-semlegesebb egy nyelv, annál nyitottabbak a beszélői a nemi egyenlőségre. A Linguistic Origins of Gender Equality and Women’s Rights (A nemek közötti egyenlőség nyelvi eredete és a női jogok) című tanulmány egyik szerzője a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa, Csata Zsombor gazdaságszociológus. Szerzőtársai (Amy H. Liu, Sarah Shair-Rosenfield, Lindsey R. Vance) amerikai egyetemeken oktatnak. Csata Zsombor korábbi tanulmányát, amely kimutatta, ugyanazzal a felkészültséggel, ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a régióban egy romániai magyar valószínűleg kevesebbet keres, mint egy román, itt olvashatja.  

Az amerikai szerzőtársakat látva hogyan jutottak el oda, hogy kétnyelvűekkel végezzetek el egy fontos kísérletet Erdélyben? 

Amy Liu, a texasi egyetem kutatója volt a kutatás kezdeményezője és vezetője, ő pár éve Fulbright ösztöndíjjal járt Romániában. Korábban Magyarországon is tanult, mindkét nyelvet ismeri.  Az ő ötlete volt, hogy ezt a kérdést érdemes lenne magyarul és románul is jól tudó fiatalokon megvizsgálni.

Abból indultunk ki, hogy a nyelv, amelyen beszélünk, meghatározza azt, ahogyan gondolkodunk a világról, ahogyan megrajzoljuk szerepeinket a társadalomban. A nyelvek pedig különbözőek, grammatikailag is: magyarul például könnyedén le lehet folytatni egy beszélgetést anélkül, hogy a történet szereplőinek a nemét feltárnánk. A románban, a spanyolban viszont gyorsan kiderül a szereplők neme, a névmások, ragok ezt pontosan kijelölik. A románban ott van a „el” és a „ea”, a magyarban csak az „ő” van, többes számban ugyanígy. Ebben az értelemben a magyar nyelv semlegesebb a nemekkel szemben, mint a román.

A kutatásunkban először azt vizsgáltuk, hogy attól függően, hogy a nemeket hogyan kezelik egy nyelvben, az meghatározza-e a nemi egyenlőséggel kapcsolatos attitűdöket egy társadalomban. A másik kérdés az volt, hogy van-e összefüggés a nemi szerepekkel kapcsolatos általános attitűdök és a nemi egyenlőséggel kapcsolatos közpolitikák között egy országban: például hogy alkalmaznak-e kvótákat a nők számára a közéletben, politikában. Ennek a két kérdésnek a mentén alakult ki a kutatás forgatókönyve is. 

Milyen módszereket és adatokat használtak, hogy ezeket megvizsgálják?

Az első kérdést először a World Values Survey adatain vizsgáltuk meg. Ebben a nemzetközi kutatásban miután az alanyokat megkérdezték, milyen nyelven beszélnek otthon, válaszolniuk kellett arra a kérdésre, hogy mennyire értenek egyet néhány, a nemek egyenlőségére vonatkozó kérdéssel, mint: „A férfiak alkalmasabbak vezető politikai szerepek betöltésére, mint a nők”, ”A férfiak alkalmasabbak vezető gazdasági szerepek betöltésére, mint a nők” „Ha kevés a munkalehetőség, a férfiak inkább jogosultak a munkahelyek megszerzésére, mint a nők”, „Az egyetemi végzettség sokkal fontosabb a férfiak, mint a nők esetében”, „Háziasszonynak lenni éppúgy fontos tevékenység, mint pénzért dolgozni”, „Ha egy nő több pénzt keres, mint a férje, az problémákhoz vezethet.”

Kiderült, hogy nemi szempontból semleges-e a nyelv vagy sem, befolyással van arra, hogy ezekre a kérdésekre hogyan válaszoltak az emberek: minél nemsemlegesebb a nyelv, annál többen értettek egyet a nemek egyenlőségére vonatkozó állításokkal. És ezek a különbségek elég nagyok: az aggregált indexnél 27 százalékos eltérést figyelhetünk meg azok között, akik nemsemleges nyelvet beszélnek azokhoz képest, akik nem. 

Itt természetesen vigyáztunk arra, hogy néhány fontos tényező befolyását kontroll alatt tartsuk: ilyen az adott ország demokrácia-indexe, a gazdasági növekedés, a polgári szerveződés foka, a személynek a neme, családi állapota, végzettsége, vallása stb.. Ha tehát ezekben mind hasonlítanak az alanyok, de eltérő nyelvet beszélnek, több mint egynegyednyi eltérés mutatható ki a nemek egyenlőségére vonatkozó állítások megítélése között. 

A tanulmányban 450 Kolozsváron tanuló diákkal bizonyítják be, hogy minél nemsemlegesebb a nyelv, annál nyitottabbak a beszélői a nemek közti egyenlőségre. 

Igen, az iménti megfigyelésre erősítettünk rá a kutatás második fázisában, ahol egy kísérleti kérdőíves felmérést végeztünk Kolozsváron tanuló, magyarul és románul egyaránt jól tudó diákok körében. Itt ugyanazokat a kérdéseket tettük fel, mint a World Values Survey. A diákokat négy csoportra osztottuk: voltak, akik a teljesen románul töltötték ki a kérdőívet, voltak, akik magyarul. Egy további csoport magyarul kapta az utasításokat, de a kérdésekre románul kellett válaszolnia. Végül a negyedik csoportban az instrukciók románul voltak, de magyarul kellett válaszolni.

Kiderült, hogy azok, akik magyarul válaszoltak a kérdésekre, nagyobb arányban számoltak be olyan attitűdökről, amelyek a nemi egyenlőség irányába mutatnak. Az nem számított, hogy az instrukciók milyen nyelven voltak. Sőt, beletettünk két olyan kijelentést, „kakukktojást” is a kérdőívbe, amelynek nem volt köze a nemi egyenlőtlenségekhez – az ezekkel való egyetértés nem különbözött a csoportok között. 

Mely kérdésnél voltak a legnagyobb eltérések a magyarul és románul válaszolók között?

Ha jobban megnézzük, ezek a kérdések társadalmi, politikai és gazdasági dimenziókban mérik az egyenlőtlenséggel kapcsolatos véleményt.  A legrobusztusabb eltérés a két csoport között a szociális dimenzióban volt. 

A tanulmány még ennél is továbbmegy, vizsgálták, hogy a közpolitikákban mennyire köszön vissza a használt nyelv nemsemlegessége. 

Itt a Human Rights Watch adatait használtuk, négy kategóriába soroltuk az országokat aszerint, hogy mennyire érvényesül a női egyenjogúság a politikában. Az egyik végleten azok az országok vannak, ahol formálisan korlátozzák a nők szabadságát, tehát a jogszabály szentesíti a nők diszkriminációját, a másik végleten pedig azok, ahol a kormányzatok nemcsak, hogy tiltják ezt, hanem erősen ki is kényszerítik a nők társadalmi egyenjogúságára vonatkozó jogszabályokat.

Az eredmények azt mutatják, amire számítottuk: minél nemsemlegesebb egy ország nyelve, annál inkább azok közé tartozik, ahol a női egyenjogúság jobban érvényesül a jogalkotásban. Minél inkább különbséget tesz a nemek között, annál valószínűbb, hogy megjelenik a diszkrimináció abban az országban. 

Itt szokott felbukkanni a kérdés, hogy tényleg az említett nyelv sajátosságból fakad-e, hogy egyenlőbben gondolkodunk a nemekről, nem-e a tágabb kultúra része, hogy más szerepeket asszociálnak a nőknek és a férfiaknak? Tehát hogy nem annyira a nyelv, hanem a kultúra jelöli ki ezeket az eltérő szerepeket. 

Igen, ez egy teljesen jogos és szakmailag nagyon lényeges kérdés. A kutatásunk újszerűsége abban rejlik, hogy megpróbáltuk leválasztani valamelyest a nyelvet a kultúráról. Ezzel bizonyára sokan vitatkoznának, hogy egyáltalán lehetséges-e, mi is egyetértünk, hogy nagyon óvatosnak kell lenni – de van szerintünk két-három előremutató módszertani próbálkozás, amit érdemes megfontolni. 

Vegyük például a gyarmatokat. Az angol nyelv egy minimálisan distinktív nyelv. Az angolok sok országot gyarmatosítottak, ezeknek igencsak eltérő volt a kultúrájuk, elég csak Indiát és az afrikai országokat összehasonlítani. Ugyanaz vonatkozik a spanyolra, amely egy erősen distinktív nyelv. Az eredmények azt mutatják, hogy gyarmat vagy nem gyarmat, a nyelvi hatás ugyanúgy érvényesül minden kultúrában: tehát ha a nyelv erősen különbséget tesz a nemek között, akkor az diszkriminatívabb politikát eredményez bárhol a világon. 

Másodszor megnéztük a különböző régiókat. Abból indultunk ki, hogy az egy régióba tartozó országok kultúrája jobb eséllyel hasonlít egymáshoz (mert a mintakövetés erősebb a szomszédok között, vagy mert van egy erős közös intézményi útfüggőség, mint Kelet-Közép Európában a szocializmus, vagy mert ugyanazok a transznacionális szabályok irányítják az emberek életét, mint például az EU-ban stb.). Az eredmények azt mutatják, hogy függetlenül ettől a regionális tényezőtől, a nyelv hatása ugyanolyan marad. Tehát ha egy régióba tartoznak ezek az országok, ha nem, ha ugyanazt a nyelvet beszélik, annak distinktív jellege ugyanúgy hatással van a nemi egyenlőtlenségre. 

Végül az is kiderült, hogy minél többen beszélnek egy non-distinktív nyelvet egy országban, annál jobban érvényesül a nemi egyenlőség. Ezzel szemben ha egy erősen distinktív nyelvről van szó, minél nagyobb az azt beszélők aránya egy országban, annál nagyobb lesz a diszkrinimáció mértéke is. 

Következtetésként tehát elmondható, ha egy nyelvben erős a különbségtétel a nemek között, ez kijelöli, megerősíti az egyenlőtlen nemi szerepeket egy társadalomban, ez pedig a maga során hatással van arra, hogy mennyire fog érvényesülni a nemi egyenlőség a jogalkotásban. Ezt természetesen más tényezők is meghatározzák, de a nyelvnek ez a tulajdonsága sem elhanyagolható ebből a szempontból. 

Egy további közpolitikai következménye ennek a kutatásnak az, hogy a direkt diszkriminációellenes politikák mellett – például, hogy legyenek női kvóták a parlamentben vagy a kormányban, olyan civil kezdeményezések, esetleg nyelvpolitikák is hasznosak lehetnek, amelyek ösztönzik a nyelvek nemsemlegessé, nem-megkerülő (gender-avoidant) tételét – például a passzív mód használatát, amikoris nem kell megnevezni a személyt, így a nemére sem kell állandóan utalgatni. 

Valószínű egyébként, hogy az angol, mint világnyelv, mint lingua franca terjedésének pozitív hatása lesz ilyen értelemben, tekintve, hogy az angol egy minimálisan megkülönböztető nyelv.

Kommenteket olvasva egyesek kimondottan rettegnek azoktól a törekvésektől, amelyek próbálnak például az óvodákban, iskolákban a nemsemlegességre törekedni. Ezek szerint ez nem ördögtől való. 

Ez a kutatás csupán arra mutat rá, hogy direkt kapcsolat van a nyelv és a nemi attitűdök, valamint a diszkrimináció között. Ebből felelőtlenség lenne a nevelési elvekre általánosítani, az egy sokkal komplexebb kérdés, ebben nincsenek tapasztalataim. A kutatás hozadéka mentén talán csak annyit, hogy azért nem árt az óvatosság a férfi és a női szerepek merev kijelölésében, mert ez befolyással lehet arra, hogy később mennyire lesznek érzékenyek nemcsak a nemi egyenlőséggel, hanem általában a társadalmi egyenlőséggel szemben.

De van ennek egy ökonómiai olvasata is: ha kezdettől fogva olyan szerepekre neveljük a gyermekeket, amelyekhez nincs feltétlenül affinitásuk, akkor ez olyan irányba, szakterületekre terelheti őket, ahol nem tudnak eléggé kibontakozni és kevésbé lesznek hatékonyak. Ez a nemi szerepelvárásokra is vonatkozhat. Gyakran előfordul, hogy például egy nő a mai kategóriák szerint „maszkulinabb” foglalkozásokban tudna inkább kiteljesedni, de mivel nagyon erősek a szerepelvárások, inkább más szakmát választ, ahol nem teljesít olyan jól, hiszen kevésbé érdekli, kevésbé motivált, nem végzi örömmel. Természetesen a férfiakra is ugyanúgy vonatkozhat az ellenkezője. 

A fentiek fényében: ha az erdélyi magyarok körében kicsit jobban ráhajtanánk a nemek közötti esélyegyenlőségi törekvésekre, jó táptalajra találnánk?

Hangsúlyozom, a nyelvünk csak az egyike azoknak a tényezőknek, amelyek meghatározzák azt, ahogyan gondolkodunk a világról. Az erdélyi magyarok többsége egyébként egy tradicionálisabb, rurálisabb közegben él, ahol a nemi szerepeket hagyományosabban jelölik ki. Ezt legfeljebb csak részben ellensúlyozza az, hogy nemsemlegesebb a nyelvünk. Hogy pontosan mennyiben, azt nagyon nehéz megbecsülni.

Valójában mi a baj azzal az állapottal, amelyben most van Románia, Erdély van? Miért kell egyáltalán a nemek közti egyenlőségről beszélni? 

Itt szerintem ugyanaz van, mint bármely más egyenlőtlenség esetén: ha valaki önhibáján kívül kerül hátrányba, az morálisan nem védhető. És nemcsak hogy morálisan nem tartható: a túl nagy egyenlőtlenség káros a társadalom egészének aggregált jóléte szempontjából is. A szociológusok mellett manapság egyre több közgazdásztól is hallani, hogy rossz hatással van a társadalmi szolidaritásra, a demokrácia és a gazdaság működésére is.