Kárpát-medencei konferencia Csíksomlyón – középpontban a gyermekvédelmi rendszerben élők


-A A+

Először szervezték meg Magyarország határain kívül a Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferenciát, amelynek a csíksomlyói Jakab Antal Ház adott ezúttal otthont. A 33 egyesület és intézmény részvételével kedden és szerdán zajló rangos eseményen a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásával, a resztoratív konfliktuskezeléssel, valamint a tanulási zavarok felismerésével és segítségnyújtással kapcsolatos előadásokat hallhatott a népes közönség.

Az esemény nyitómozzanataként a csíkszeredai 3-as számú családi típusú elhelyező központban nevelkedő gyermekekből álló zenekar, a Sunshine Együttes fellépését láthatták.

Első konferencia a határon túl

A két főszervező intézmény, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán, valamint a Csibész Ifjúsági Egyesület elnöke, Gergely István „Tiszti” együtt köszöntötték a konferencia résztvevőit. Elekes Zoltán elmondta, eddig minden gyermekvédelmi konferencián „a határon innen és túl élőket” is köszöntötték.

„Öröm számomra, hogy most én mondhatom el ugyanezeket a szavakat, hiszen végre nem Magyarországon, hanem egy másik országban, és éppen itt, Csíksomlyón üdvözölhetjük önöket. Ez is mutatja, hogy konferencia megszervezésében a határokon átívelő összefogásnak van nagy szerepe. Számomra a tudományos előadások mellett, ennek a konferenciának a fő célja az, hogy örömet szerezzünk egymásnak, hogy ez feszes, tartalmas együttlét legyen. Ne csak szakmai, hanem lelki feltöltődéssel távozzunk innen” – fogalmazott a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóság elnöke.

Gergely István szintén kiemelte annak jelentőségét, hogy Csíksomlyón szervezik meg a kétnapos konferenciát. Kifejtette, ha a „vertikális” kapcsolatot megfelelően ápoljuk Istennel, akkor a „horizontális” kapcsolatok is erősödnek, és így érünk el embertől emberig. Visszaemlékezett, hogy Csíksomlyón, a mai Szent István Otthonban a rendszerváltás előtt árvaház működött, ahol egyszerre 380 gyermek nevelkedett, miközben a mai, szintén szomszédos Szent Anna iskolában további 150 fogyatékkal élő gyermek. A Csibész Ifjúsági Egyesület elnöke szerint ezért nem véletlen, hogy éppen a csíksomlyói Szűz Mária lábánál, ezen a helyszínen sikerült megszervezni a konferenciát.

Családkutató intézet létesül

Felnder Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai külképviseletének konzulja elmondta, hogy a konferencia témája a magyar kormány számára fontos, ezt bizonyítja az is, hogy 2018-ra meghirdették a külhoni családok évét, amelynek egyik kiemelt programja a határon túli területeken zajló óvodaépítés. A konzul bejelentette, hogy az anyaországi és a határon túli magyarság demográfiai felmérésének érdekében a magyar kormány családkutató intézetet hoz létre.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere házigazdaként köszöntötte Csíksomlyón a Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkezdő gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek tagjait. Mint mondta, sokáig abban a hitben élt, hogy a gyermekek szeretetével és gondozásával járó elhivatottság a nők ajándéka, de mára már megértette, hogy ez nem feltétlenül így van, ezt bizonyítja Gergely István és Böjte Csaba tevékenysége is.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint sokat kell tenni azért, hogy a gyermekvédelmi rendszerben élő gyermekek családról alkotott képe minél közelebb álljon az ideálishoz. Hozzátette, ma olyan trendek uralkodnak Európában, amelyek a hagyományos értékeket felszámolják, másak lettek a prioritások a fogyasztói társadalom nyomására.

„Minden gyermekben ott van a tehetség és a tisztaság. A hátrányos helyzetben élők számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ne éljék meg a korlátokat, ahogy a Kárpát-medencében sincsenek korlátok, hiszen a gyerekvédelmi rendszer szakemberei, munkatársai össze tudnak gyűlni tanácskozni. Az ő munkájuk hivatás, hogy az általuk nevelt gyerekek megismerjék a család fogalmát” – összegzett Bíró Barna Botond.

A köszöntőbeszédek után a budapesti Csányi Alapítvány operatív igazgatója tartott előadást, amelynek címe Tehetséggondozás másképpen, hátrányos helyzetű gyermekekkel. Vidia Negrea klinikai pszichológus a resztoratív konfliktuskezelésről értekezett, míg Kui Eszter Enikő pszichológus, a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ részéről Tanulási zavarok: felismerés és segítségnyújtás címmel tartotta meg előadását.  








EZT OLVASTA MÁR?

X