Szenátus: felszabadítják az állásokat a közszférában


-A A+

Felszabadítják a közszférában korábban befagyasztott állásokat – írja a Gândul. A szenátus költségvetési, pénzügyi és munkaügyi bizottságának keddi együttes ülésén megszavazták Liviu Pop szenátornak azt a törvényjavaslatát, amely a befagyasztásról szóló 2009-es sürgősségi kormányrendeletet módosítja.

E szerint törlik a jogszabálynak azt a 2013-as évre vonatkozó előírását, hogy a megüresedett közalkalmazotti állásoknak mindössze 15 százalékát lehet betölteni.

Liviu Pop szerint van költségvetési keret az állások felszabadítására, mert az Európai Bizottsággal, a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezségben egyetlen kikötés van: 2013-ban a közalkalmazottak száma ne haladja meg az 1187000-et.

A szenátor szerint ezt a keretet csak kicsivel lépte túl Románia, alig 1833 közalkalmazottal. Ezért szerinte azonnal meg lehet hirdetni a közszférában megüresedett állásokat, „nem kell kivárni, hogy további hét munkahely is felszabaduljon".

A tervezetet a szenátus plénumának, majd a képviselőháznak is meg kell szavaznia ahhoz, hogy érvénybe lépjen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X